2022. 02. 17.

A gaucho szó eredete máig ismeretlen. Martiniano Leguizamón azt mondja „A gaucho talán a kecsua huachu szóból származik, ami árvát, védtelent jelent. A legtöbben ezt az elméletet támogatják. de mondják azt is, hogy a chilei huaso, vagyis vidéki ember, az araukani indián gatchu azaz társ, az arab lovas jelentésű chaoch, a Kanári-szigeteki guanche vagy a XVIII. századi spanyol írók könyveiből ismert Rio de la Plata nomád vándoraira használt gauderio szóból származik. Az azonban biztos, hogy a spanyol utazó, Felix de Azara használta először a gaucho szót a gauderio szinonimájaként.

„A gaucho, a végtelen pampa fia. Nyílt, ősi erő feszül benne, szinte már titokzatos…”
Jorge Luis Borges (1899-1986)

A gaucho szó eredete máig ismeretlen. Martiniano Leguizamón azt mondja „A gaucho talán a kecsua huachu szóból származik, ami árvát, védtelent jelent. A legtöbben ezt az elméletet támogatják. de mondják azt is, hogy a chilei huaso, vagyis vidéki ember, az araukani indián gatchu azaz társ, az arab lovas jelentésű chaoch, a Kanári-szigeteki guanche vagy a XVIII. századi spanyol írók könyveiből ismert Rio de la Plata nomád vándoraira használt gauderio szóból származik. Az azonban biztos, hogy a spanyol utazó, Felix de Azara használta először a gaucho szót a gauderio szinonimájaként.

A gaucho, akárcsak a szabadon élő vadállatok, félelmet nem ismerve járta a szűz füves pusztát.

A spanyol író, Miguel de Unamuno így ír: „A gauchókban új életre kel a spanyolok ősi nomád ösztöne.”

Remek lovasként csak lóhátról dolgozott és egyfajta szánalommal tekintett a földön járókra. Lovával együtt, amelynek hátán bebarangolta a végtelen pampát, körüllengte a kaland és a dominancia sajátos levegője. Csak lóháton érezte teljes embernek magát.

Ez a vándorélet, a végeláthatatlan pusztában élő dicső magányának a XIX. század második felében felhúzott kerítések vetettek véget. A gaucho ekkor vált szimbolikus figurává, egy mítosszá, akiről költők énekelnek és akit ezek a művelt emberfők öltöztettek be a hagyomány ruhájába.

Unamuno ezt mondja: „Pontosan az eltűnése miatt vált a gaucho költőivé. Ma olyannak ismerjük, amilyen soha nem volt. A halála megfosztotta a valóság minden tisztátalanságától és megnyitotta számára az utat a legendák világába […] csak az lehet költői ugyanis, ami egykoron élt, de mára az öröklét részévé vált.”

Ma az argentin vidék munkásai, a paisanók az egykori gauchók örökségének hordozói. Ruházatuk és képességeik emlékeztetnek a gauchókra, de ők már nem azok a magányos vándorok, akik szomjazták a szabadságot.

Amikor az amerikai elnök, George Bush ellátogatott Argentínába, megkérte az Argentin Gaucho Szövetség akkori elnökét, Juan José Güiraldes-t, hogy magyarázza el, mi is az a gaucho pontosan.

Güiraldes a következőket válaszolta: „Elnök úr! Mivel Ön Texasból származik, biztosan ismeri a cowboyokat. Bennük és a mi gauchóinkban sok a közös vonás: Remekül bánnak a lovakkal, nagyon szeretik a hazájukat, megvan a saját becsületkódexük és vágyják a szabadságot.”

Bush tovább erősködött: „Biztosan van azért valami különbség!” Mire Güiraldes így válaszolt: „A legnagyobb különbség abban rejlik, hogy a cowboy mindig siet valahová, míg a gaucho mindent a maga tempójában intéz el.”

„Akkor maguk csinálják jobban” – válaszolt Bush.

A gaucho világos bőrű és hajú emberek voltak, sokkal inkább néztek ki arabnak semmint indiánnak. A ruháik, szokásiak, poncsóik mind-mind a berber népekre emlékeztettek, a chiripás-aik a keleti emberek széles szárú nadrágjait idézték.

Az argentín elnök, író Domingo Faustino Sarmiento is felhívja figyelmünket arra, hogy a gauchók mennyire hasonlítanak szokásaikban és megjelenésükben az arabokra.

„Algírban, Oránban, Mascarában és a sivatagi telepeken számos arabot láttam, ahogyan – mivel alkoholt nem ihatnak- a kávézókban összegyűlnek. Letelepednek egy énekes és két gitáros közé és gyászos hangvételű dalokat játszanak, melyek a mi tristes-einkre (szomorú dal) emlékeztetnek.”

„Az arabok bőrből készült, szíjban végződő kantárszárat használnak, ahogyan mi is. A zablánk arab eredetű és számos szokásunk árulkodik arról, hogy őseink kapcsolatban álltak az andalúz mórokkal. Találkoztam arabokkal, akikről megesküdtem volna, hogy közülünk valók.”

A gauchók első munkája az uradalmakon az volt, hogy az állatok hátsó lábát egy kereszt alakú, hosszú fadarabhoz rögzített fémdarabbal megvágják, hogy az állat ne tudjon mozdulni. Később chasqui-ként (hírmondóként) alkalmazták őket. Végiggaloppoztak a pampán, hozták-vitték az üzeneteket. Amikor struccra vadászott, akkor choicero volt, ha gitárt ragadott és dalra fakadt, akkor ő volt a payador (trubadúr, rímfaragó), amikor a csordát hajtotta át a végtelen pampán, akkor pedig reserónak állt.

A legismertebb resero Don Segundo Sombra volt, Ricardo Güiraldes híres regényének főhőse. Domador (lovak betörője), baqueano (vezető) és rastreador (nyomkövető) is volt egyben, tökéletes precizitással tudta meglasszózni az állatokat és egy szempillantás alatt billogot sütött bármilyen marhára.

A gaucho alakja számos irodalmi alkotásban felbukkan. José Hernández (1834-1886) Martín Fierro-ja a leghíresebb argentin költemény, melynek főhőse a gaucho Martín Fierro, a nép hőse, a bátorság és férfiasság nemzeti szimbóluma. A költemény maga szomorú történetet mesél el, hiszen a gaucho - feleségét, gyermekeit és otthonát hátrahagyva - kénytelen harcolni a Függetlenségi Háborúban. Emberfeletti kitartását és bátorságát kihasználják és végül egy olyan eszméért áldozza fel életét, aminek tartalmát soha nem is értette.

Forrás: A pampák című könyv