2022. 02. 17.

Sokan nevezik tévesen a nepáli teherhordókat serpáknak, pedig a név egy népcsoportot takar. Tátrai Bernadett túravezető, aki régóta dolgozik velük, néhány napja tért vissza az Everest régióból azóta, hogy az elmúlt években több konfliktus is történt ott a „keleti emberek” és a „nyugatiak” között.

Sokan nevezik tévesen a nepáli teherhordókat serpáknak, pedig a név egy népcsoportot takar. Tátrai Bernadett túravezető, aki régóta dolgozik velük, néhány napja tért vissza az Everest régióból azóta, hogy az elmúlt években több konfliktus is történt ott a „keleti emberek” és a „nyugatiak” között.

Turista Magazin: Te nem hegymászó expedíciókat, hanem az alaptáborig vezető gyalogtúrákat vezetsz Nepálban, az Annapurna és az Everest régióban. Ott is szükségetek van teherhordókra?

T. B.: Igen, ők viszik a nagy csomagjainkat helyettünk a szállásaink között. Mi egy kis hátizsákkal sétálunk, amiben a víz és egy pár szelet csokoládé van.  Nem csak a hegymászókat segítik a teherhordók. A tengerszintről a Himalájába érkező, szervezett utazáson részt vevő turistákról is ők veszik le – szó szerint a vállaikról – a terhet.

A serpa szó nem csak teherhordót jelent, eredetileg egy népcsoport neve, jelentése pedig: „keleti ember”. Ugyanis Tibet keleti részéről, a mostani otthonuktól 1250 kilométerről vándoroltak Nepálba az 1500-as évek elején, a mongolok és kínaiak nyomása elől. Évszázadokon keresztül járták a Khumbu gleccsereit, biztos lépésű jakokkal keltek át a hágókon, Nepál és Tibet között kereskedve. Napjainkban is ezt teszik, csak ma már az expedíciók felszereléseit viszik. Valószínű, hogy ez meg fog változni. Sok helikoptert láttam a völgyben idén májusban, hallottam, hogy engedélyezték a helikopteres teherszállítást az expedíciók számára, így kevesebb jakra lesz szükség.

M: Az idei utad előtt 2012-ben jártál ott utoljára, még a 2013-as Ueli Steck, Simone Moro és a serpák közötti híres konfliktus, a 2014-es, több serpa életét követelő lavina és a 2015-ös földrengés előtt. Milyen benyomások értek idén?

T. B.: Érdemes mindkét konfliktust dokumentáló filmet megnézni. A Reel Rock Magasfeszültség az Everesten című filmje azt mutatja be, hogy a serpák összeütközésbe kerülnek napjaink legjobb hegymászóival. Simone Moro és Ueli Steck meg akarta őket előzni, amikor a fix köteleket építették ki a kereskedelmi expedíciók számára. Egy évre rá pedig, egy őket érzékenyen érintő – 16 serpa életét kioltó – lavina után tűnt úgy, mintha már nem akarnak többet az Everestre mászni. Nekem nem volt életszerű, amit a gyászoló helyiek mondanak a tragédiát és az azt követő konfliktust megörökítő, Serpa című dokumentumfilmben. Ők a kereskedelmi expedíciókból és nyugati turistákból élnek, az átlag nepáliakkal összehasonlítva nem is rosszul.

Hatalmas változásokat láttam. Az elmúlt négy évben megduplázódott a vendégházak száma az alaptáborhoz vezető ösvény mentén, egymás után nőnek ki a földből a hotelek. A vendégházak még mindig a hagyományos stílusban épülnek, de míg régebben egyszerű szállásokon aludhattunk, ahol pottyantós vécé volt a ház mögött, addigra most már a legtöbb helyen fürdőszoba is tartozik a szobákhoz, sőt, majdnem mindenhol van wifi is. A turizmus dübörög! Tavaly ősszel közel hétezren léptek be a Sagarmatha Nemzeti Parkba, idén tavasszal több mint hatezren.

TM: Sokan mondják, hogy kezd elüzletiesedni az Everest, és azt is, hogy az igazán profi mászók már nem is mennek oda. Igaz ez?

T. B.: Én csak a filmekből és könyvekből - Greg Child, Joe Simpson írásaiból, Bukrejev és társainak beszámolóiból – ismerem az Everest-mászók világát, a friss híreket pedig abból, amit a helyiek és a túrázók mesélnek nekem. Úgy tudom, hogy idén is nagy a tumultus a Mount Everesten, május elején 36 csapat volt az alaptáborban. Nemcsak az elmúlt két év sikertelen kereskedelmi expedíciói próbálkoznak újra, de már a szezon első napjaiban voltak sikeres, oxigénpalack nélküli csúcsmászások a tibeti és a nepáli oldalról is. Állítólag a legtöbb csúcstámadás június elején lesz.

TM: Annak is presztízsértéke van, ha valaki az alaptáborig jut el?

T. B.: Az Everest-alaptábor a hegyek szerelmeseinek bakancslistáján az egyik első számú túra. A klasszikus túraútvonal, az Everest Highway, 120 km hosszú. Itt szezonban óriási a forgalom, jönnek-mennek az emberek, az itt élő helyiek szinte kivétel nélkül a turizmusból élnek. Mi a Gokyo-völgyön keresztül túrázunk el az alaptáborba, majd a klasszikus útvonalon visszafelé. Ez a túra 30 kilométerrel hosszabb, viszont a turisták körében kevésbé ismert területeken járva alkalmunk van találkozni a civilizációtól távol élő serpa pásztorokkal is. Kultúrsokk a környezetünkben lenni, az ő főztjüket enni, látni, ahogy nagyon szépen és egyszerűen élnek. Nincs televíziójuk, rádiójuk, fürdőszobájuk, ruhájuk se nagyon. Cserébe viszont esténként a jetiről mesélnek nekünk.

TM: Érdekes, hogy míg mászás előtt a serpák füstöléssel mutatnak be áldozatot a hegy isteneiknek, a nyugatiak kólát égetnek.

T. B.: A nepáliak az univerzum anyjának nevezik az Everestet, a serpák a hegyek, sziklák, vizek szellemében hisznek. A jetiről is azt tartják, hogy a hegyek istene, aki éjszakánként jár le, és krumplit eszik a faluhoz közeli földeken. Bár népmeséikben riogatják vele a gyerekeket, nem félnek tőle, inkább tisztelik. Még a fiatal hordárok is tátott szájjal hallgatják a róla szóló történeteket. Mi, nyugati emberek, csak mosolygunk ezen, szinte lehetetlen megértenünk a Föld legmagasabb hegyei között élő természeti nép világát. Én mindig azt mondom, hogy nem is kell megértenünk őket, egyszerűen csak elfogadnunk és tisztelnünk kell a kultúrájukat, amikor vendégségbe megyünk hozzájuk. A Serpa című filmben is azt kérik csupán, hogy a nyugati mászók tiszteljék hagyományaikat.


TM: Számomra pont ez a film sugallta azt, hogy már nem olyan attitűddel viseltetnek a serpa hegyi vezetők, talán még a teherhordók se, mint annak idején Tenzing Norgay, aki mosolyogva fogadta el a „második” szerepét, miszerint ő „csak” segítette Edmund Hillaryt a csúcsra. Mi változott azóta?

T. B.: A változásnak talán az is oka lehet, hogy amíg a hőskorban a nyugati mászók ismerték a felszerelések használatát, értettek a biztosításhoz, a mentéshez, és a serpák helyismeretére támaszkodtak, addig ma már a serpák végzik a „munka javát” a hegyen. Nekem a filmekből egyfajta serpa öntudatra ébredés jött át. Az elmúlt években több mint ezren végezték el közülük a Khumbu Mászóiskolát Portse-ban. A mászóközpontot Alex Lowe amerikai mászó emlékére alapította a felesége és Conrad Anker a régió egyik legtradicionálisabb serpa falujában. (Alex Lowe 1999-ben egy lavinabalesetben halt meg társával az Everesten. Csupán néhány napja, 16 év után találták meg a holttestüket – szerk.) Szinte minden vendégház étkezőjében ott lóg a mászóiskola bizonyítványa a családi fotók mellett, a serpa családok férfi tagjai közül legalább egy a hegyen dolgozik a mászószezonban.

A serpák nagyon szerény és visszafogott emberek, nemcsak a természetet, de a másik embert is nagyon tisztelik. Nekem csak pozitív tapasztalataim vannak. Az én helyi vezetőim a legjobb barátaim, a teherhordó srácok pedig családtagok. Tenzing Norgay Nepálban nemzeti hős, az első serpa hölgynek, aki megmászta az Everestet, több helyen szobra van (Pasang Lhamu Sherpa – szerk.) Namce Bazaarban, a serpák fővárosában, egy múzeumban láthatjuk azoknak serpáknak a fotóit, akik feljutottak az Everest csúcsára. De nem minden serpának van kint a fotója. Serpa barátnéim elmondása szerint öccsük, nagybátyjuk, a helyi srácok közül többen passzióból is másznak nyolcezreseket, csak épp senki nem tud róla.

Forrás: Turista Magazin – 2016.06.08.
Szöveg: Balla Réka
Fotó: REDIMAGES