Afrikai népmesék – Hogyan szerezte a zsiráf a hosszú nyakát?

Kelet-afrikai népmese

Kelet-Afrikában az Indiai-óceán meleg vizéhez közel fekvő országok egyikében az a történet járja, hogy hosszú-hosszú évekkel ezelőtt a Zsiráf nyaka nem volt ilyen elegáns és hosszú mint manapság, hanem olyan rövid és tömzsi, mint az Orrszarvúé.

Szárazság és éhínség sújtotta a vidéket. A víznyerők kiszáradtak, a földet felperzselte a nap. A legelésző állatok nem találtak táplálékot. Ami fű maradt is, az száraz volt és ízetlen.
Egy napon, miközben valami legelnivalót keresgélt, a Zsiráf összetalálkozott az Orrszarvúval.

„A fű mindenfelé keserű. Úgy vágyom az eső után növő fű édes ízére!” – mondta a Zsiráf.
„Igazad van” – helyeselt az Orrszarvú, erős állkapcsai között száraz fűcsomót rágcsálva. „De jó rég volt már, hogy esőt láttunk.”
„Nagyon rég.”- válaszolta a Zsiráf.
„Túl sokan legelnek ezen a földön, nincs már több ennivaló.” – állapította meg az Orrszarvú, majd hozzátette: „De jó lenne, ha a fák tetején növő friss leveleket rágcsálhatnánk!”
„De nem érjük el őket.” – mondta a Zsiráf.
„Nem, de van egy tervem. Keressük meg az Embert és kérdezzük meg tud-e segíteni nekünk.”

A Zsiráf és az Orrszarvú átkeltek a szavannán, napközben legelésztek, esténként megpihentek, mígnem egy napon összetalálkoztak az Emberrel. Az Ember egy akácia tövében hűsölt. Végighallgatta őket, majd gondolkodni kezdett. Az állatok türelmetlenül várakoztak.
„Azt hiszem, tudok rajtatok segíteni” – mondta az Ember. „Gyertek vissza holnap délben és adok nektek egy csokor gyógyfüvet.”
A Zsiráf és az Orrszarvú otthagyták az Embert. Az Orrszarvú messzire ment legelni, míg a zsiráf a közelben maradt.

Megvirradt, majd a Nap egyre feljebb kúszott a kiszáradt föld feletti horizonton. A Zsiráf a megbeszélt időben újra megjelent az Ember előtt. Az Ember ránézett a zsiráf sötétbarna leveleket idéző bundájára és megkérdezte: „Hol az Orrszarvú?”.
De az Orrszarvú nem volt sehol. Az Ember átadta a Zsiráfnak a gyógyfüveket és azt mondta, hogy a füvek majd segítenek abban, hogy olyan hosszú lábakat és nyakat növesszen, hogy elérje a fák koronáját.

A Zsiráf megette a füveket és láss csodát: a nyaka és a lábai növekedni kezdtek. Ámulattal figyelte, ahogy a lába és a nyaka egyre csak nyúlik és nyúlik. Egyre távolabbról és távolabbról szemlélte a poros, száraz földet, mígnem elérte a közeli akácia zsenge hajtásait. Élvezettel nyújtotta ki hosszú nyelvét és harapott bele a friss levélbe.
Ettől kezdve a Zsiráf válogatós lett: sokkal szívesebben fogyasztotta a fák és bokrok zsenge hajtásait, mint a földön növő füvet. A hosszú nyaka jó szolgálatot tett.

Az Orrszarvú elkésett, a Nap már rég megkezdte lefelé tartó útján a horizonton mire megérkezett.
„Hol van a gyógyfű?” – kérdezte türelmetlenül.
„Elkéstél.” – mondta az Ember. „Mindet odaadtam a Zsiráfnak, nézd csak hogy megnőtt a nyaka és a lába!”
A Zsiráf tovább csemegézett az akácia édes hajtásaiból.
Az Orrszarvú dühösen toppantott vaskos, nehéz lábaival. Úgy érezte az Ember becsapta. Teljesen elvesztette a fejét. A mai napig is így van ez: ha az orrszarvú embert lát, dühödten üldözni kezdi.

Forrás: A zebra csíkjai