Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 13. rész

Hajnali ötkor keltünk, és alighogy ébredezni kezdtünk, ismét reptéren találtuk magunkat. Egy belföldi járattal tovább folytattuk utunkat dél felé, Cuscóba. Jó három éve jártam itt, de most úgy vártam a megérkezést, mint gyerekkoromban a Karácsonyt. Tudtam milyen ajándékok várnak mégis izgultam, mert éreztem, hogy lesz meglepetés is. Végre ismét láthatom azokat a csodás építményeket, amelyek oly keveset árulnak el magukról! Cusco volt az Inka birodalom fővárosa. Na de kik voltak az Inkák? Őszintén szólva erről senkinek nincs halvány fogalma sem. Tudjuk, hogy az inka megnevezés magát az uralkodót jelenti, de sejtésünk sincs, hogy nevezték a népcsoportot. Rebesgetik, hogy rendkívül magasak és erősek voltak. Létezik egy fekete-fehér fénykép, amin egy arányos testfelépítésű indán áll. A mellette pózoló európai férfi a mellkasa közepéig ér, pedig 175 cm magas, tehát az indián 2,5 méteres!  Amit pillanatnyilag biztosan állíthatunk, hogy leszármazottaik genetikai vizsgálata alapján a Titikaka-tó vidékéről származnak, ami egyezést mutat eredet legendájukkal.

Miután Viracocha főisten kilépett a Titikaka-tóból, megteremtette a Világot. Ebbe a Világba teremtette bele Inti napistent és feleségét Mama Quilla-t. Hat gyermekük született, köztük Manco Cápac, aki testvéreivel együtt Inti utasítására elindult, hogy hazát keressen maguknak és leszármazottaik számára. Egy hegyes bottal indultak útnak, amit Manco minduntalan előre hajított, de soha nem állt bele a földbe, mert az túl sziklás volt. A testvérek egymás után meghaltak a vándorlás során, kivéve Mama Ocllo-t. Egyszer egy gyönyörű völgybe értek, ahol a bot a vastag termőtalajba fúródott. Itt telepedtek le. Összeházasodtak, nemzetet alapítottak, és ahol a dárda megjelölte a helyet, felépítették a Naptemplomot, a körülötte létrehozott várost pedig Cuscónak nevezték el.

Ide szálltunk le, és erről a 3.500 méter magasan fekvő, nevezetes helyről indultunk Perui körutazásunkra. Most csak átutaztunk a nyüzsgő városon, aminek minden utcája ismerős volt. Először a település fölé magasodó hegyre épült Sacsayhuaman erődszerű épületegyütteséhez mentünk. Ez az 500*500 méteres platón fekvő hely lehetett a birodalom legfontosabb szakrális és közigazgatási központja, és nagy biztonsággal állítható, hogy nem volt vár, mint ahogy azt sokan feltételezték. Ezt arra alapozzák, hogy az Inka építészetben minél fontosabb volt egy hely, annál nagyobb és annál precízebben megmunkált kövekből építették, itt pedig a birodalomban fellelhetők közül a legnagyobbak vannak. Nem egynek a tömege meghaladja a 130 tonnát, a megmunkálásuk pedig hibátlan. A három egymás fölötti sorban épített falrendszer a világ hármas rendszerét jelképezi, cikcakkos vonalvezetése, pedig kígyót, vagy villámot szimbolizál. A kígyó a tudást, a villám az éltető esőt jelképezi. Az építmény része a Cusco eredetileg pumát ábrázoló alaprajzának, ez alkotta fejet. A puma az önmagunkba visszatérő, tökéletes tudás, ezáltal a legmagasabb spirituális szint megjelenítési formája.

Az ide beépített anyag mészkő, amit az öt kilométerre található bányából szállítottak, valószínűleg kötelekkel vonszolva. Becslések szerint a legnagyobb elemek mozgatásához háromszáz emberre volt szükség. A falak úgy épülnek föl, hogy az alsó sorban vannak a legnagyobb elemek, fölfelé pedig egyre kisebbek. A feltételezések szerint a köveket a bányában formálták meg makett alapján, és a nagyjából kész anyagot vontatták a beépítés helyére, amit ott alakítottak tökéletesre. Ezt ma sem elkészíteni, sem elképzelni nem tudjuk. Azt azért biztosan állíthatom, hogy nem a leírtak szerint kiviteleztek. Valamikor a falak magassága a mai háromszorosa lehetett, és elérte tizenkét métert, de a Pizarro vezette, és a Római Katolikus Egyház által támogatott Spanyol rablóbanda Cusco átépítéséhez alapanyagként használta, és elhordta. Fel sem tudjuk fogni, milyen lehetett ez a romjaiban is lenyűgöző alkotás a fénykorában. A hegytetőn van egy amfiteátrumszerű építmény, ahol a törvényhozás ülésezett. A közelében található egy barlangrendszerbe vezető bejárat, amelyen keresztül akár a Naptemplomhoz is el lehetett jutni. Ma ezt lezárva tartják. Van egy kisebb alagút, ami a szülőcsatornát jelképezi, és amelyen áthaladva, mintha Pachamama újra a Földre teremtett volna, megtisztult lélekkel térhetünk vissza a világosságra. Ezen nekünk is végig kellett haladnunk, hogy megfelelő lelki állapotban léphessünk a Szent-völgybe. A rendkívül szűk, kanyargós, sima falú járaton tényleg úgy kellett átpréselni magunkat a mélysötét falak szorításán, mintha újra megszülettünk volna. Innen csupán néhány percnyi buszozásra volt a következő megállóhelyünk, Quenco. Ez egy sziklákból és földalatti járatokból álló, 200*200 méteres területen fekvő rendszer, ami valószínűleg az uralkodó beavatásának, és mumifikálásának helyszíne volt. Itt kell megjegyeznem, hogy az Inkák szervesen illesztették épületeiket a tájba, azon csak a legminimálisabb átalakításokat végezték. Így volt ez itt is. A legfontosabb rész egy sziklatömb, amelynek árnyéka napfordulón pumát formált.  A spanyolok bálványimádásra hivatkozva levéstek a kőtömbből, így a jelenség ma már nem látható. Egy másik mese szerint Qunco az Inka Birodalom vezetőinek beavatási helye volt. Az inka iskolába/ egyetemre járó legkiválóbb tanulók legjobbjai – nők és férfiak egyenlő arányban – lehetettek vezetők, miután a sikeres vizsgák végén az itt összegyűlt előjáróság elvégezte rajtuk a beavatási szertartást. A barlang egyik szépen faragott sziklán található az erre a célra kialakított trónszék, amelyen ülve a felkelő Nap rávilágított a kiválasztott férfi homlokára, mintegy jóváhagyva, szentesítve ezzel a döntést. A Nap következő sugara a mögötte ülő nő homlokát sütötte meg, megnyitva ezzel a hírmadik szemét szimbolikusan. A mellette található kis barlangban van az a háromlépcsős trónszékszerű alakzat, amin állítólag a végső útjára készítették elő a mumifikálás során. Ezt úgy végezték, hogy a halottat magzati pózban szövetcsíkokkal rögzítették.

Utunk következő állomása Puka Pukara, a Vörös Erőd volt. A 40.000 kilométeres Inka úthálózat Cuscóból indult a birodalom minden pontjára. Ez a város volt a négy közigazgatási részből álló ország szervezeti központja. Az utak fontosabb helyein őrállomások voltak, amelyek az áthaladókat ellenőrizték. Ez az építmény az előzőktől jóval kisebb volt, és kisebb kövekből is épült. Ez nem szakrális épületcsoport volt, ami megengedte az egyszerűbb építési megoldásokat, de így is lenyűgöző volt, és ismét megdöbbenhettünk az Inka alkotások kifinomultságán, és természet közeliségén.

Egy 4.200 méteres hágón átkelve beléptünk a Szent-völgybe, ami az élelmiszertermelés központja volt. A völgy alján folyt az Amazonasba ömlő Urubamba-folyó. Itt döbbenhetett rá az ember először, hogy az Inka birodalom nem az épületek, hanem a teraszok létrehozásával alkotott igazán nagyot. Ameddig a szem ellátott, az ezer méter magasra emelkedő meredek hegyoldalakat végeláthatatlan mennyiségű teraszok hosszú sora borította be. Az 500 évnyi elhanyagoltság ugyan nem múlt el nyomtalanul, de a ma már jórészt használaton kívüli építmények még mindig álltak, dacolva földrengéssel és erózióval.

A szállásunk Pisac városában volt. Ez az apró gyöngyszem a völgy bejáratánál fekszik, és a Spanyolok alapították. Az ősi város majd ezer méterrel magasabban található. A főtér melletti szállásról a világ talán legszínesebb piacára lehetett kilépni. A tér egy sátortábor volt, tele a szivárvány minden színében pompázó alpakaszőrből kötött ruhaneműkkel, ékszerekkel, dísztárgyakkal. Ez is egy Földi Mennyország volt, ahol a négyórás bevásárló körút csak szempillantásnyinak tűnt. A nap végére a bezárhatatlanságig megtömtük a bőröndjeinket.