Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 18. rész

Cusco. Lélegzetelállító város. Még akkor is, ha a primitív Spanyolok a feszületet maguk előtt tartva az épületek alapjait kivéve mindent leromboltak. Azokat is csak azért hagyták meg, mert annyira tökéletesek voltak, hogy még az oly gyakori földrengéseknek is ellenálltak. Emiatt nagyjából az utcaszerkezet is megmaradt. Leginkább a valamikori felvonulási teret építették át úgy, hogy egy épületsorral kettévágták. A megmaradó főteret Pizarro szülővárosának, a Spanyolországi Tiruhillonak a központi teréhez hasonlóvá alakították, és átnevezték a fegyverek terévé. Mindezt azért, mert itt alakították ki a meghódított területek fővárosát. Mivel a magashegyi körülményeket nem nagyon bírták, néhány év elteltével új székhelyet alakított ki a konkvisztádor, a Rima folyó torkolatánál, Lima néven.

A városi sétát a valamikori Naptemplomnál kezdtük. Út közben régi kőfalak mellett haladtunk, még nem egy kisebb térre kiérve ott álltunk egy újabb keresztény templom mellett, ami ráépítettek a legcsodásabb Inka alkotásra. A valamikori templom udvarán minden, a birodalom területén termesztett fontosabb növény és tenyésztett állat mása ott díszelgett színaranyból elkészítve. Az épület legfontosabb szakrális képe, az Intit, a Napistent ábrázoló aranykép éppúgy az olvasztótégelyben végezte, mint az előbb említett alkotások. A primitív rablóbandát semmi nem érdekelte, csak az arany. A leírások alapján csupán ebből a városból 30 tonnányit raboltak össze. A Római Katolikus Egyház ezt azzal szentesítette, hogy a régi szakrális helyekre a saját templomait építtette fel. Így történt ezen a helyen is. Az egyik leg ikonikusabb építészeti alkotást, a Naptemplom nyugati, íves alapját meghagyták, és elbontott épületek anyagából katolikus templomot építettek rá. Végigsétáltunk egy hosszú, sikátorszerű utcácskán, aminek az egyik oldala a leghosszabb inkakori falmaradvány. Ez valaha az Inka Birodalom fiúkollégiumának fala volt, aminek a helyére keresztény templom épült. Az utca túloldalán volt a lányok középiskolája, aminek a helyén ma keresztény kolostor működik.

A városnézést a főtéren folytattuk, ahol az iskolások évzáró felvonulása zajlott. A katonai parádéra emlékeztető rendezvényen egyenruhába öltözött tanárok és diákok meneteltek több-kevesebb sikerrel. A város vezetősége az egyik Inka palota helyére épített bazilika előtti lépcsősorról nézte a tömegrendezvényt. Egy kis bámészkodás után elindultunk megnézni a híres, tizenkét sarkú követ. Az egyik Inka palota helyére épített múzeum lábazatában van az nagyjából egy tonnás tömb, amit gyurmaként formáltak be a helyére. Tökéletes precízséggel illeszkedik minden szomszédjához éppen úgy, mint az összes többi kőelem. Bóklásztunk egy kicsit az ódon, meredek utcákon, még végül egy kávémúzeumban kötöttünk ki. Megkóstoltam a helyi különlegességet, ami pont olyan volt, amilyet én szeretek. A franciás pörkölésű, savanykás kávétól felélénkülve újra nekivágtunk a városnak.

Elmentünk a Naptemplom alatt kialakított múzeumba, régi szerszámok, kerámiaedények és egyéb használati tárgyak sorakoztak a tárlókban, de a legérdekesebbek a nyújtott koponyák voltak. A Paracasi kultúra idején alakult ki az a szokás, a gyerekek agykoponyáját deszkák közé kötözték, így késztetve arra, hogy növekedés közben hosszúkás formájúvá váljon. Ezt azért cselekedték, mert hitük szerint akiktől régen a tudásukat kapták, így néztek ki, és ők is hozzájuk szerettek volna hasonlítani. De nem ez volt a legérdekesebb. Két koponyatípus ismétlődött. Az egyiknek két darabból állt a homlokcsontja, a másiknak kettőből. Ez azért meghökkentő, mert az embernek a homlokcsontja egy darabból van. Akkor milyen lény a másik? Egy embernek 208 csontja van se több, se kevesebb. Az nem úgy van, egyszer csak egy csoportnak több lesz. Ha mégis, azt már másik fajnak kell tekinteni, tehát nem embernek… Hasonlót figyeltem meg az agykoponyák alakulásánál is, amelynek a nagy részét a kétoldali, úgynevezett falcsontok alkotják, amelyek egy hullámos varrattal ízesülnek. Ez utóbbi soha nem tűnik el, kapocsvarratként egész életünk során megmaradnak, mivel ezek a csontok az agy védelmében minimálisan elmozdulhatnak egymástól. Nem úgy, mint a kiállított koponyák némelyike, aminek nem volt kapocsvarrata, agykoponyája egy darabból állt. Ő vajon milyen élőlény lehetett? Láttuk műtéti beavatkozások nyomait, amit mesterien végeztek. A kokalevéllel elkábított beteg bőrét obszidián késsel felvágták, majd a koponyacsontot ezüst fűrésszel (mivel az ezüstnek baktériumölő hatása van) megnyitották. A koponyalékelések sikeresek voltak, mert a csontszövet regenerálódni kezdett. Honnan jött az ötlet vajon, hogy csináljanak ilyen műtéteket, és hogyan találták ki a szükséges eljárást?...

A múzeumlátogatást követően elsétáltunk a városi piacra. A csarnok dug volt árusokkal. Egy darabig nézegettük hány féle krumplit, gyümölcsöt, húst és magot árulnak, mindet makulátlanul tisztán, és tematikusan rendezetten. Végül egy gyümölcslé árusító standnál kötöttünk ki, ahol szinte végtelen kínálatból lehetett összeállítani a gyümölcskoktélunkat. Turkáltunk még egy kicsit a pulóverárusok kínálatában, majd visszatértünk a szállásunkra.