Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 2. rész
A finom és kiadós reggelit követően kibuszoztunk a reptérre, és elindultunk a csodák világába. A cél a Galápagos-szigetek, azon belül a Baltra-sziget. Ennyire nyugaton még nem jártam, de ennyire különleges helyen sem. Az 1000 kilométeres út repülővel nekünk csupán pár óra, de annak idején az európai hajósoknak idáig eljutni egy éves fárasztó és kockázatos utat jelentett. A Galápagos-szigetek 14 nagyobb szigetből, 6 kisebből és 107 sziklából álló vulkanikus szigetcsoport az egyenlítő mentén, a Csendes-óceánban. Vulkanológiai szempontból az egyik legaktívabb a világon. A Galápagos-szigeteken egyedülálló, semmilyen más tájékhoz nem hasonlítható élővilág alakult ki. Az itt élő 9,000 állatfaj közül a madarak 80%-a, a hüllők és emlősök 97%-a sehol máshol nem található meg a világon. Charles Darwin 1835-ben érkezett Galápagosra, és teljesen lenyűgözte a szigetek hihetetlen fajgazdagsága. Főleg a madár- és hüllővilágot tanulmányozta. Naplójában kiemelte, itt jutott igazán közel annak felismeréséhez, hogy miként jelentek meg új élőlények a Földön.
A Baltra-szigeti reptérre 3,5 óra alatt jutottunk el egy közbenső leszállással. A szigetekre a belépés szigorúan ellenőrzött. A 120 USD-s belépési díj befizetése után a csomagok kutyás és kézi átvizsgálásos ellenőrzése következett, nehogy bármilyen szerves eredetű anyag, főleg növényi mag, vagy állat bekerüljön a szigetekre. Ez régebben óriási gondot okozott, mert a tehenek, kecskék, macskák, kutyák óriási pusztítást végeztek. Mára ezeket szó szerint levadászták, csupán a patkány maradt kiirthatatlanul. A reptérről 10 perc alatt elértünk egy kompkikötőhöz. Út közben rácsodálkozhattunk a terméketlen vulkanikus kőzetek lyukacsos, vörösesbarna tengerére, amelyen a minimális termőréteg is csak elvétve fordult elő. Ennek ellenére görbe, fehér törzsű fák kapaszkodtak ebbe az életet adó talajba. Száraz évszak lévén inkább tűntek csontvázaknak, mivel leveleiket lehullatták. Az aprócska hajóval pár perc alatt átjutottunk a 300 méter széles Itacaba-csatornán a Santa Cruz-sziget északi oldalára. Ott ismét buszra szálltunk, és elindultunk a sziget déli oldalára, Puerto Ayora városka felé. Az ősidők óta itt szolgáló vén buszunk nyögve vonszolt föl minket a sziget majd 1,000 méterre kimagasló felföldi részére.
Gyorsan változott a táj. A part menti félsivatagos, kopár területek helyét áthatolhatatlannak tűnő, alacsony erdős-cserjés táj vette át. Ez a terület már a felhők között ült, így a Nap végképp eltűnt a szemünk elől, sőt pár csepp eső is hullott. A hőmérséklet kellemes 20 fok körüli volt. A rét jellegű, magas füvű területeke mintha sziklákat dobáltak volna, amelyek lassan mozdulni látszódtak. A kőformájú jószágok az elefántteknősök voltak, amelyek pöfögő buszunk hangjára zsiráfként emelték magasba vékony nyakukon egyensúlyozó apró fejüket. Egyszerűen szürreális volt, mintha a Pandorára érkeztünk volna. Ez volt az első találkozás a helyi faunával, de még további meglepetések vártak. A csodálatos szállásunk elfoglalása után sétára indultunk a városkába.
Ez a régi kikötő a turisták igényeinek kiszolgálása érdekében egy néhány utcás sétánnyá alakult boltocskákkal és éttermekkel. Ami az igazán meglepő volt, hogy a legkülönfélébb madarak sétáltak a parton, fókák lustálkodtak a padok között, és tengeri leguánok melegedtek a part járdán. Ránk sem hederítettek, csak a fókák vakkantottak mérgesen, ha egy méternél közelebb mentek hozzájuk. Elsétáltunk a Darwin központig, ahol a begyűjtött teknőstojásokból segítenek felnevelni a következő nemzedéket. Vacsorára egy parti étteremben halas-rákos ételt fogyasztottunk, és megkóstoltuk hozzá a helyi termesztésű, erős pörkölésű, savanykás kávét. Ha felfogni még nem is tudtuk, most már elkezdtük megélni ezt az elképesztő világot.