Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 21. rész

Reggelig esett. Kicsit izgultunk az időjárás miatt, mivel az egész napot a Titicaca-tavon akartuk tölteni. Ilyenkor a leghidegebb mínusz 15 fok, de szerencsére ennek még a közelében sem jártunk. Induláskor nagyjából hét fok lehetett némi széllel, de az eső elállt. A Titicaca-tó az Andokban, az Altiplanón található, Peru és Bolívia határán, 3.800 méteres magasságban. Tulajdonképpen két tóból áll, amelyeket a Tiquina-szoros választ el egymástól. 25 folyó ömlik a tóba, és 41 sziget teszi változatosabbá. A szigetek közül némelyik sűrűn lakott. Vizét egyetlen folyó vezeti el, ami az Amazonasba ömlik. 62 kilométer széles és 167 kilométer hosszú, mélysége eléri a 280 métert. A világ egyik legnagyobb, legmagasabban fekvő és legmélyebb tava, New York, Tokió, London, Moszkva és Párizs együtt is elsüllyedne benne. 8300 km²-es területével a Titicaca-tó Dél-Amerika legnagyobb édesvizű tava. A helyi Ajmara indiánok mind a mai napig szentként tisztelik a tavat, félve háborgó, tengert idéző hullámaitól. A tó vizéből hajdan negyvenegy szent sziget emelkedett ki, közülük a legnagyobb Isla del Sol, a Nap szigete. Challapampa nevű falucskájában található egy kőlabirintus, amely az inka papok gyakorló központja lehetett. Évszázadok óta tartja magát a legenda az inka kincsekről és egy elsüllyedt ősi városról, amely a Titicaca tó mélyén rejtőzik. Ám aki a keresésére indult, a nyomát sem látta. Egészen az ezredfordulóig, amikor fény derült rá, milyen megdöbbentő titkokat őriz a mágikus, mélykék víz, igazolva az inkák ősi legendáit. Az inka mitológia szerint a Nagy Árvizet követően Tici Viracocha Isten itt teremtette meg a földet, itt született a Nap, és itt alkotta meg az első emberpárt, hogy benépesítse a világot. Így a Titicaca-tó az inkák szülőföldje, de egyben lelkük lakhelye is, mert úgy tartják, haláluk után a lelkek visszatérnek az eredethez, a tó mélyére.

Először a sekély Puno-öbölben található lebegő szigeteket látogattuk meg. Az itt termő totora nádból készülnek, és megfelelő gondozás mellett akár száz évig is megmaradhatnak. Jelenleg 119 van belőlük. Az Uros indiánok építik és lakják ezeket. Az öböl sekélyebb részén a száraz időszakban akár száraz lábbal is lehet közlekedni. Az esős évszakban azonban akár három méterrel is megemelkedő víz egész táblákat szakít le a nádmezőből. A méteres vastagságú gyökérzet a víz színén lebeg, Az Urosok ezeket egymáshoz kötözik, majd levágott nádból három réteget fektetnek rá váltakozó száliránnyal. Havonta további két réteget kell ráfektetni ahhoz, hogy száraz és tartós maradjon. A kész szigetet a közelben beömlő folyó szélein horgonyozzák le, és nádból házakat építenek rájuk. Az itt élő Uros indiánok az egyik legősibb csoport dél-Amerikában, és valószínűleg az Amazonas vidékéről vándoroltak ide. Annyira alkalmazkodtak már a magassághoz, hogy a magas hemoglobin szintjük miatt sötét a vérük, ezért fekete vérűeknek is hívják őket. Először az Ajmarák, később az inkák, majd a spanyolok uralkodtak fölöttük, így eredeti nyelvüket már elfelejtették. Ellenségeik elől menekülve költöztek a tóra, ahol nádhajókon éltek. Csak nagyjából száz éve alakították ki az első szigeteket. A kétezer éve vízen élő népcsoport gyakorlatilag függetleníteni tudta magát a szárazföldtől. A tóból szerzik az élelmüket, és az építőanyagot is. Amire ezen kívül még szükségük van, azt kereskedés útján szerzik be.

Egy órás hajóúttal értük el a Taquille-szigetet. Az apró szárazföldön kétezer-ötszázan laknak, és hűen őrzik szokásaikat. Ami azonnal szembeötlő, hogy minden helybeli népviseletben jár.  Itt a férfiak kötnek, a nők pedig szőnek. Legfontosabb viselet a fejfedő. A kicsik hosszú, bojtos sapkát hordanak. A fiúk piros, a lányok fehér szegélyűt, nagyjából hároméves korukig. Ezután a lányok fekete, lepelszerű kendőt tesznek a fejükre, aminek bojtok vannak a sarkain. Ezek színétől és nagyságából lehet tudni a nő családi állapotát és életkorát. A fiúknál a felső rész serdülőkorig fehér marad, amikortól már érdeklődnek a lányok iránt, már pirosat hordanak. Ameddig nőtlenek, hátracsapva hordják a bojtot, amikor megnősültek, akkortól előre lógatva.

Meredek ösvényen kapaszkodtunk a hegytető közelében fekvő főtér felé, miközben terhet cipelő emberek mellett haladtunk el. Itt ugyanis nincs csak gyalogút. De nem csak jármű nincs, hanem állatok se. Nem engednek a szigetre macskát, kutyát, lovat, tehenet és disznót sem. Csupán néhány tyúkot tartanak. A szigetnek parlamenti képviselője is van, amit az öt közösség által választott vezetők maguk közül jelölnek ki. Ezek a vezetők a bojtos sapkájuk fölött fekete kalapot is hordanak. A főtéren emeletes bolt állt, amelyben a sziget férfiai által kötött termékeket lehetett megvásárolni.

Miután lesétáltunk a sziget másik oldalán várakozó hajónkhoz, visszavittek minket a szállásunkra. A kikötőben zuhogó havas eső várt minket, de a szállodánál már nyoma sem volt, úgyhogy naplemente előtt még egyszer visszasétáltunk a termékenységi templomhoz, és világosban is megcsodálhattuk a háromezer éves romokat. A mesterien megmunkált kőtömbök közötti fugák itt még nem voltak olyan precízen pontosak, mint például a Machu Picchun, de még ma is megállnák a helyüket, mint első osztályú építészeti munka.