Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 3. rész
Ma reggel a csapat ketté vált. Az egyik fele kora reggel nekiindult a tengernek, és háromórányi megpróbáltatást vállalva elindultak az Isabela-sziget felé vezető hajóútra. Én a párommal a Baltra-szigeti reptér felé vettem az utam. A hangosan dübörgő légcsavaros motorok pillanatok alatt a levegőbe emelték. A gyorsan süllyedő tájban kezdett kirajzolódni a meredek partvonal és a kopár, vöröses-barna sziklás táj. Néhány erősebb huppanás, egy kis bizonytalan zötykölődés, és már Santa Cruz belseje fölött jártunk. Itt már zöldebb lett a táj, de a növényzet azért csenevésznek tűnt. Sok ideig nem bámészkodhattunk, mert hamar annak a tejfehér felhőnek a belsejében találtuk magunkat, ami a sziget csúcsát uralja. Ebből kibukkanva hamar a Csendes-óceán mérgeskék vize fölött találtuk magunkat, majd perceken belül leszálltunk a még kopárabb Izabella-sziget déli részén található apró reptérre.
Miután elfoglaltuk a szobáinkat az közeli, apró település, Puerto Willamil szállodájában, buszra szálltunk, és elmentünk egy teknősneveldéhez. Itt a minden szigetről begyűjtött tojásokból kezdték a keltetést, de ma már tenyészpárokat tartanak. A tojásokat nem természetes körülmények között, hanem inkubátorokban keltetik. Így a nemek arányát is tudják szabályozni, mivel 30 fokon hím, 32 fokon nőstény egyedek fejlődnek. Miután kibújnak a tojásokból, még 60 napig a fészek rejtekében maradnak az apróságok, ugyanis ennyi idő szükséges a hasukon még nyitott páncél összezáródásához. Csak ezután másznak a felszínre.
A karámokban tartott különféle helyről származó állatok páncéljai különbözőek, mivel a táplálék függvényében másképp fejlődnek. Például amelyik faj bokrokról eszi a virágokat, annak elől magasra felhajló páncélja van, amelyik földről legelészik, annak egyenesen záródik, és emiatt nem tudja felemelni a nyakát függőleges helyzetbe. Az eltérő növényvilág miatt így minden szigetnek más formájú a teknősállománya, sőt Isabelán vulkánonként is változnak. Ebből is jól látható, hogy egy faj, hogyan válik szét több új fajjá idővel, ha a körülmények megváltoznak. Itt is ez történik a szemünk előtt. A páncél formájának változása egy idő után lehetetlenné teszi a párosodást a különféle változatok között, majd genetikailag elkülönülnek, és végül különálló fajokká válnak. Itt ez a folyamat földtörténeti léptékben rendkívül gyorsan, csupán százezer éves nagyságrendben megtörtént, hiszen maga a sziget mindössze négyszázezer éve emelkedett ki a tenger szintje fölé.
A neveldéből a tengerpart felé vettük az utunkat. A parthoz közeledve mangrove erdőn sétáltunk át. A kisebb lagúnákban flamingókat, vadkacsákat és fókákat láttunk a vízben, a fák ágain pedig pelikánok pihentek. A tengerparton csodás látvány fogadott. A sima, bársonyszerű homokfövenyből helyenként méternyi magas, koromfekete, szabálytalan formájú, éles sziklahalmok emelkedte ki. Közelebb érve úgy tűnt, mintha az egész fekete massza mozogna. Néhol apró vízsugarak lövelltek ki belőle. Csak közelebb érve lehetett kivenni a megannyi tengeri leguánt, amelyek a napon sütkérezve próbáltak átmelegedni egy újabb legelészés előtt. Ezeknek az állatoknak a rokonai mind a szárazföldi növényekből táplálkoznak, az itt megtelepedett egyedek azonban ilyen tápanyag forrás hiányában kénytelenek voltak rászokni a tengeri alga fogyasztására, amelyért viszont a háborgó, hideg tengervízbe kell merülniük. Hüllő lévén testük gyorsan kihűl, csak negyed órát tartózkodhatnak a hideg tengeri áramlatok miatt csupán 12 fokos vízben, amibe azokat a küzdelmes perceket is bele kell számolni, amikor már gémberedő izmaikkal megpróbálnak kikapaszkodni a sziklákra az erős hullámverésben. Az átmelegedett köveken aztán a nap forró sugarait is felhasználva órákon át sütkéreznek.
Rengetegen vannak, ezért állandóan lökdösik egymást, de ha mozdulatlanok maradtak, alig lehetett észrevenni őket. Nagy csatározásokat nem láttam ugyan, de azért állandóan nyüzsögtek, és átmásztak egymáson. Időnként fehér vízsugarat lövelltek ki az orrnyílásukon, ezzel távolítva el testükből a fölösleges sótartalmat. A hímek a hátukon meredező tüskéikkel, pikkelyes bőrükkel, marcona pofájukkal és antracit színükkel igazi godzillák voltak törpe kivitelben. Kisebbek voltak, mint gondoltam. A legnagyobbak sem voltak sokkal hosszabbak egy métertől, aminek a leguánok közt egyedülálló módon nagyjából a fele farok. Ennek a segítségével úsznak, és a gyíkoktól eltérően nem nő ki újból, ha elveszítik. A nagy többség 1-2 arasznyi volt csupán. Nagyobb korukban nincs természetes ellenségük, de ebben a méretben még óvatosnak kell lenniük, hiszen a fregattmadarak elkaphatják őket. Azok sem tudják elfogyasztani őket könnyen, a magasból a sziklára ejtve először meg kell ölniük a kis leguánokat, mert karmaikkal komoly sérüléseket okozhatnak. Nincsenek teljesen egyedül. Apróbb hüllőtársaik, a sziklagyíkok szorgoskodnak körülöttük. Vedlő bőrük foszlányait csipegetik róluk.
A part mentén kisebb sétára indultunk. A lágy masszaként elterült lávamezőn gyéren ugyan, de már megtelepedett a növényzet, kihasználva a felszín apróbb repedéseiben képződő minimális talajréteget. Az itt kialakuló tűzhányókból magas kálium és nátrium tartalmú, ezért viszkózusabb, folyékonyabb láva ömlik ki. Ez egyenletesebb felszínt hoz létre, és messzebbre jut, általában egészen a tengerig. A felszíne alatt csatornák jönnek létre, a gyorsan megszilárduló, hőszigetelővé váló kéreg alatt csatornák jönnek létre, amelyekben, mint vezetékekben folyik a forró massza. A lávaömlés végével ezek sokszor üresek maradnak, mint a vízvezeték, amiből leeresztik a vizet. Idővel ezek beszakadhatnak, és láthatóvá válik az akár több száz méteres hosszuk. A tengerpart puha homokjában sétáltam vissza a szállodába, miközben a tenger hullámai a lábszáramat csapkodták. A lenyugodni készülő Nap utolsó, aranyló sugarainál vadászó madarak csapódtak a vízbe a kiszemelt halzsákmányukért.