Galápagos-szigetek, Amazónia, Peru, Tiwanaku – Pachamama kalandtúra - 9. rész

Az éjszaka nagyon békésen telt, a hajnal pedig egyszerűen csodálatos volt a fantasztikus madárénektől. Különösen az tetszett, amelyiknek barlangban csepegő vízhez hasonló, de sokkal hangosabb füttye volt, amihez még visszhangzott is trillázott. Fél hatkor madárlesre indultunk a közeli domb tetején épített kilátóba. Sötétben, lámpákkal keltünk útra, de mire megérkeztünk a negyedórás utunk végére, elkezdett derengeni. Itt az Egyenlítőn ez az időpontot nem nehéz eltalálni, ugyanis néhány perc eltéréssel mindig 6-kor kel és 6-kor nyugszik a Nap.

A 15 méter magas fa építményből, a felső koronaszint magasságából szemlélhettük az ébredező tájat. A párába burkolódzó sűrű erdőségből különleges madárdallamokat, majmok rikácsolását, és lombzörgés hangjait lehetett hallani. Mutatkozni nem nagyon akartak az állatok, de a napfelkelte vöröslő ege alatt a lomkorona megannyi zöldje egyre látványosabban mutatta meg színpompáját. A fák egyenként, de folyamatosan hullatták leveleiket. Amit láttunk, az egy másodlagos esőerdő volt. Az elsődlegesnek a legnagyobb fái 50 méteresek, alatta egy harmincméteres szint húzódik, lejjebb magasabb, cserjeszerű növények élnek, és egyáltalán nincs aljnövényzet, mert a talajszintre már nem jut le elég fény. Két növényszint az alsó két koronaszintről felnövő epifiton növényekből áll. A minket körbevevő másodlagos esőerdő a tengerszinttől kicsit magasabban nő, és nincs fölső lombkoronaszintje. Emiatt több fény jut át a lombokon, és kialakulhat az aljnövényzet. Dzsungelnek azt a területet nevezik, ahol már irtottak erdőt, de a természet visszahódította.

A félhomályos erdőben visszaballagtunk a szállásra, és megreggeliztünk, majd rövid pihenőt követően négyórás sétára indultunk. Minden vizes volt, ami itt normális. Sokszor sárban tapostunk a gumicsizmáinkban, és folyamatosan kisebb-nagyobb növényeket kerülgettünk a meredeken hullámzó ösvényen. Végig félhomályban haladtunk, csak ritkán talált a napfény utat egészen a talajig. Ez leginkább a kidőlt fák helyén volt lehetséges, ahol azonnal rajtra kész magoncok kezdtek az ég felé törni. A rendkívül magas páratartalom és a magas hőmérséklet miatt szinte fulladoztunk a hőségtől. Az arcomról patakokban folyt a víz, a ruhámból pedig csavarni letett volna az izzadságot. A kidőlt fatörzsekből csak apró gyökérzet ágazott szét, amelyen látszódott, hogy csak igen sekélyen futott a föld alatt. Ebből is jól lehetett érzékelni, milyen vékony a termőréteg, ami az állandó csapadék, és a gyors bomlási folyamatok miatt nem tud megvastagodni. Emiatt értelmetlen az erdőirtás, mivel a csekély tápanyagtartalmú vékony földrétegen csak néhány évig lehet kultúrnövényeket termeszteni. Ennek a vékony talajrétegnek a következménye az is, hogy palánkgyökerű fák jelennek meg, amelyek vékony, lapos gyökérágaikkal szélesen megtámaszkodva kapaszkodnak meg. Láttunk olyan helyet, ami nem egy magasabb fa kidőlése következtében alakult ki. A világos, pár méter átmérőjű tisztás közepén csenevésznek tűnő fa álldogált. Ezeket a helyeket a helyiek nagy tiszteletben tartják, mert úgy gondolják, ez a jó szellemek találkozóhelye. A fácska minden apró ágán kicsi, hosszúkás megvastagodást láttunk. Ezekben apró hangyák élnek, amelyek ciromsavat választanak ki. Ez az anyag az, amely a gyökereken át a talajba leszivárogva megakadályozza, hogy más növények is megélhessenek a fa körül. Vezetőnk elmondta, hogy ezek a hangyák ehetők. És valóban. A felnyitott ágduzzanat belsejében félmilliméteres állatkák mozogtak. Kinyalva őket onnan, azonnal erősen savanyú, citromos ízt éreztem. Kicsit tovább haladva, egy pálma mellett álltunk meg. Megmutatták, hogy egyetlen levél összefonásával, majd a levélgerinc felvágásával hogyan lehet abból esőköpeny, ágyat, vagy tetőt készíteni.

Ahogy tovább haladtunk, minden féle érdekes növényt láttunk. Színes gombák, páfrányok, liánok, pálmák, banánfélék, és még ki tudja mi minden. Nemsokára arra lettünk figyelmesek, hogy erősen mozognak az egyik fa ágai. A lombok között sárgás-vörösesbarna bundájú arany selyemmajmok csapata hancúrozott. Fehér pofácskájukkal folyton figyeltek minket, miközben hosszú farkukkal ügyesen egyensúlyozva szaladgáltak a vékony ágon, vagy ugrottak egyik fáról a másikra. Minden mozdulatunkra gyorsan arrébb álltak. Az út során többször is láttunk nyírméreg békát, amelyet ezen a területen nem használnak vadászatra, vagy ellenség megölésére. Ennek ugyanis olyan erős a mérge, hogy a vele megölt állat elfogyasztásával a szervezetbe kerülő méreg megöli az embert is. Az első, amit láttunk fekete hátsójú, égő vörös felsőtestű, egy centis kétéltű volt, később pedig fekete testű, oldalán sárgacsíkos került elénk. Vezetőnk mutatott egy banánfélét, a panama pálmát, amiből sok mindent készítenek. A friss hajtások rostjaiból erős zsinór készíthető, de legismertebb felhasználási területe a panamakalap készítése. Ez a vízálló, könnyű fejfedő elmaradhatatlan viselete a közép-Amerikában előforduló fehér embernek. A csak itt termő növény nem Panamáról kapta a nevét, hanem fordítva. Rostjaiból fejdíszt is készítenek.

Pár lépéssel arrébb láthattuk a vasfát, aminek a legjobb a törzse az építményekhez. Mára ezekben az erdőkben tilos a kivágásuk. Törzse alsó részéből 5 cm vastag léggyökerek nőnek a föld felé, támaszt nyújtva a törzsnek. Kicsit arrébb megmutatták a sétáló pálmát, aminek felfedezését pár hete jelentették be a magyar internetes oldalak. Ez is jól jellemzi a hírhajhász újságírók szenzációvadász viselkedését. Itt mindig is ismert voltak, még az európaiak számára is. A fa törzse tulajdonképpen nem a talajtól indul. A földből kúpszerűen felálló, átlátszó sátrat alkotó gyökérágak, egyméternyi magasságban állnak össze a növény törzsévé. Évente ötméternyit tud haladni a fény irányába úgy, hogy arrafelé gyökérágat növeszt, amely húzza a törzset, az árnyékos oldalon pedig először megnyújtja a gyökérágakat, amivel tolóerőt hoz létre, majd elsorvasztja azokat. Ezzel arrébb vonszolja az egész törzsét és lombkoronáját.

Egy dombra érve a vezetőnk egy liánhoz lépett. Ez volt a kuráre. Megtudtuk, hogy az ebből készült mérget használják vadászatra. A lián kérgéről machetével apró forgácsokat kapart le egy levélre. A levelet összesodorta, szorosra kötötte, kettéhasított faágba fogatta, majd vizet öntött rá, amit egy levéléből formált edényben fogott föl. Az így elkészült barna folyadékot gyógyításra használják. Fertőzésekre, sebekre és belső élősködők ellen nagyon hatékony a rendkívül keserű folyadék, amiből természetesen ittam két kis kortyot. Ezért a folyadékért egyébként a városi doktorok is kijárnak a bennszülöttekhez. Ettől a ponttól indul a kuráre folyadékból a méregkészítés. Egy edényben, tűz fölött addig forralják, ameddig egy a tej föléhez hasonló hártya képződik. Ezzel a ragadós, fekete masszával kenik meg a kihegyezett nyílvesszők, vagy lándzsák hegyét, majd tűz fölött rászárítják azokra. Az így elkészített fegyvereket bambuszból tegezekben tárolják. Akár 10 évig is hatásosak maradnak, ezért egyszerre akár száz darabot is készítenek. Egyetlen állat megöléséhez csak egy darab kell. Találat esetén öt percen belül elpusztul az áldozat. A tévhittel ellentétben, az emberre nem halálos, így a harcokban sem használják. Megmutatták, hogyan lehet sima törzsű fára felmászni egy feltekert liánköteggel. A két lábfejet beledugva a gyűrűbe, fel kell ugrani a fatörzsre, és miközben kapaszkodunk a kezünkkel, a testsúlyunkat rá kell engedni a liánkötegre. Ezután a kezet följebb csúsztatjuk, majd a lábunkkal is följebb ugrunk.

A táborhely felé vezető út mellett láttunk vad papayát, amelynek kétarasznyi törzsét tömzsi, ijesztő, tülökszerű tövisek borították, és láttunk vad kakaócserjét, amelynek a talajszinten sugárszerűen szétágazó, egyenes, sötétzöld ágai 5 méter magasra nyúltak. Termés most nem volt rajta. Ebédre értünk vissza a táborba, de alig hogy megpihentünk, máris szóltak, hogy láttak a közelben egy boát. És tényleg, a talán háromméteres példány egy faág villás tövében összetekeredve pihent a fejünk fölött. Koradélután csokoládét készítettünk. A sárgadinnyényi termésből ki kell szedni a magokat, amiket folyamatos kevergetés közben meg kell pörkölni. Ezután kell megpucolni, mint a napraforgót, majd le kell darálni egy húsdarálószerű szerkezettel, aminek 100%-os reszelt csoki az eredménye. Ezt lassú tűzön tejjel, vaníliával, fahéjjal és cukorral összekeverve kell krémesre főzni. A gyorsan elkészíthető édesség igazán nagyszerűen sikerült. Amikor a konyha mellett lógó banáncsokorról egy darabot letörtem, a szakács elfehéredett, és kézzel-lábbal magyarázta, hogy ez nem embernek való ennivaló, ezt csak főzni lehet. Amikor beleharaptam, még a fejét is elfordította, mert ekkora őröltséget még nem is látott. Mit mondjak? Habár ők ezt inkább csak csirkének adják, vagy megfőzik, én ilyen finom banánt talán még soha életemben nem ettem. A desszert elfogyasztása után egy jókora banánfürtöt tettek egy erdőszéli asztalra. Csakhamar megérkeztek az édes csemegére áhítozó selyemmajmok. Félénkek voltak, de éhesek. Emiatt a lombok közül épp hogy csak leszaladtak, elkaptak egy banánt, és már rohantak is vissza a zsákmánnyal. Az ágak biztonságában aztán kibontották a csemegét, a héját elhajították, az ízletes belső részt pedig a pofájukba tömték. Ezután újra nekivágtak a beszerző útnak. A nagy csődületre a fűben megjelent két fekete, kiskutya méretű, patkányformájú rágcsáló az aguti is, amelyek komótosan körbejárták a területet és összeszedték azt, amit a randalírozó majmok szétdobáltak.

Vacsora után újabb kalandtúrára indultunk, de most csónakkal. Kajmánokat kerestünk a közeli tóban. Világító szentjánosbogarakat láttunk, de valószínűleg az elmúlt napok esőzései miatt megemelkedett vízszint miatt nem mutatkoztak a lámpafénynél pirosan világító szempárok. A veszélyesen billegő csónak miatt így is igen izgalmasra sikerült a kirándulás.