Galápagosz-szigetek – Népmesék: Kiscsőr Stefan, a pinty, aki találkozni akart Darwinnal

Daphne Major-szigeti népmese

Kiscsőr Stefan nagyon kíváncsi kis Darwin-pinty volt. Egy szigeten élt, amin volt egy kráter. Sőt, valójában az egész sziget másból sem állt, csak egyetlen hatalmas kráterből. A sziget neve Daphne Major; egy hamukúp az óceán közepén, Galápagos szívében.

Daphne csodálatos hely. Egy idő után azonban kezdett túl szűk lenni egy ilyen kíváncsi és kalandvágyó pintynek. Stefan a nagyobb szigetekre vágyott, meg akarta nézni azokat a földdarabokat is, amelyeket Daphne fáin ülve a távolban látott. Sőt, még távolabbra húzta a szíve, tanulni akart a világról és annak törvényeiről. Szomjazta a tudást, senki nem tudta lebeszélni arról, hogy a dolgok természete felől tudakozódjon.

Egy idő után a szülei már nem tudták megválaszolni a kis pinty kérdéseit. Apja megtanította énekelni, ahogy minden hímet megtanít az apja. Az éneklés fontos része a pintyek udvarlásának. De a fia kielégíthetetlen kíváncsiságával nem tudott mihez kezdeni.

„Mitől pinty a pinty és miért nem poszáta vagy fregattmadár?
„Minden pinty egyforma?”

Stefan szülei a sziget legöregebb kaktuszpintyétől kértek segítséget. Bölcs madárnak ismerték.

„Jól figyelj, Kiscsőr Stefan! A pintyek mások, mint a poszáták és a fregattmadarak, mert más teremtmények vagyunk. Más fajba tartozunk. Még a Darwin-pintyek között is 13 különböző fajt találsz, mindegyik más és más.” – válaszolta a bölcs kaktuszpinty.

„Mi az a faj?” –kérdezte Stefan.

„Egy fajba olyan egyedek tartoznak, amelyek nagyon hasonlítanak egymásra. Egy csoport, aminek példányai csak egymással tudnak szaporodni, mással nem. A szigeten élő közepes földipintyek például csak egymással képesek szaporodni, csak így tudnak utódokat létrehozni. A poszáták pedig csak a poszátákkal.”

„De a nagynéném, Közepes Földipinty Suzy egy kaktuszpintyhez ment feleségül és kikeltek a tojásaik! Hogy lehetséges ez?” – érdeklődött Stefan.

„Néha megtörténik ilyesmi. Vegyük például a lovat és a szamarat. Más fajhoz tartoznak, de előfordul, hogy párosodnak. Az utódot ilyenkor „hibridnek” nevezzük és a hibridek általában már nem képesek utódokat nemzeni.” – magyarázta türelmesen a bölcs kaktuszpinty.

„De mindannyiunkat Darwin-pinytnek neveznek! Ki az a Darwin? Találkozni akarok vele! Tudod hol találom?” – kérdezte Stefan.

„Sajnálom, kincsem, de nem ismerek semmiféle Darwint. Kérdezd meg a Galápagosi gerlét, talán ő ismeri. – válaszolta a bölcs kaktuszpinty, akit bizony igencsak kimerített Stefan kérdezősködése.

Stefan szárnyra kapott, hogy megkeresse a piros lábú, világoskék szemgyűrűjű gerlét.

„Ismered Darwint és tudod hol találom meg?” – kérdezte Stefan a gerlétől.

„Darwin egy hosszú, fehér szakállas férfi. Próbálom elkerülni, mert a barátaimtól úgy hallottam, szereti a galambhúst. A kráter gyomrában megtalálod!”

Stefan berepült a kráterbe és valóban: ott állt egy hosszú, fehér szakállas férfi. Kiscsőr már épp landolni készült a férfi vállán, mikor észrevette, hogy a férfi egy pintyet tart a kezében és valamit csinál vele. Úgyhogy madarunk - aki kíváncsi volt, de bolond nem - úgy döntött, inkább elbújik egy levél mögé és megvárja mi történik.

A férfi megmérte a pinty csőrét, gyűrűt tett a lábára és aztán elengedte.

„Nem tűnt túl fájdalmasnak” – gondolta Stefan, majd a pinty nyomába eredt, hogy megkérdezze mi is történt vele.

„Szervusz pinty pajtás! Stefan vagyok és szeretném megtudni, hogy mit csinált veled az az ember és hogy ő-e az a bizonyos Darwin?” – kérdezte Stefan a frissen meggyűrűzött madártól.

„Szia! A nevem 72. Nagyon fontos pinty vagyok, hiszen van számom és a tudósok tanulmányozzák a tulajdonságaimat és a viselkedésemet. Olyan pinty vagyok, aki történelmet ír ezen a szigeten!” – válaszolta 72.

„Az a férfi Darwin?” – kérdezte Stefan.

„Vicces kis pinty vagy! Nem, ő nem Darwin, ő a híres Peter Grant, aki a feleségével és egyben kutatótársával, Rosemary-val már több mint 30 éve tanulmányozza a pintyeket.”

„Miért érdekeljük annyira?” – kérdezte Stefan.

„Mert mi, Darwin pintyek, az evolúció különleges példái vagyunk. Az őseink néhány millió évvel ezelőtt érkeztek a Galápagos-szigetekre. Mások voltak, mint mi. Sok-sok év eltelt és nem csak egy vagy két, de tizenhárom különböző faj alakult ki belőlük! Ahogy Peter mondani szokta, egy ősből 13 faj fejlődött ki. És én, a 72-es számú vagyok mind közül a legfontosabb!”

„De miért mérte meg a csőrödet?” – érdeklődött Stefan.

„Peter és Rosemary a csőröket vizsgálja, mert azok a mi szerszámaink. Neked például rövid csőröd van, nekem hosszú. Ha szárazság lenne és csak a kemény, nehezen felnyitható magvak maradnának a szigeten, akkor vajon melyikünk maradna életben? – kérdezte 72 jelentőségteljes tekintettel.

„Te!” – vágta rá Stefan. „De most te válaszolj: ha sokat esne az eső és sok apró mag kelne ki, akkor ki tudná gyorsabban felkapkodni? Ki maradna életben?”

„Te kis szemtelen! Nem tudsz te semmit, mégis idejössz és eljátszod nekem a bölcs pintyet! Menj innen, rám még sok tudományos munka vár ma!”

Stefan otthagyta a 72-es számú pintyet. Nem tetszett neki, hogy így fennhordja a csőrét. De azért tanult valamit tőle és ennek örült. Most aztán még inkább meg akarta találni azt a híres-neves Darwint!

Közben úgy döntött, szórakozik egy kicsit: úgy tett, mintha vöröscsőrű trópusimadár lenne. Vicces látványt nyújthatott. A trópusimadarak sokkal nagyobbak a pintyeknél, hosszú farkuk van, míg a pintyek farka olyan, mintha valaki lenyeste volna.

Mindegy, Stefan egyre magasabbra és magasabbra szállt és mikor már úgy érezte hogy elérte a világ tetejét megpillantott egy vöröscsőrű trópusimadarat.

„Te vagy az a pinty, aki Darwint keresi?” – kérdezte tőle a vöröscsőrű trópusimadár.

„Én bizony! Tudod hol találom?”

„Ismerek valakit, aki találkozott vele. A Santiago-szigeten él, innen északnyugatra.” – válaszolta a trópusimadár.

„Az nekem kicsit messze van. A pintyek nem tudnak hosszú távolságokat átrepülni”

„Ne aggód, elviszlek!” – mondta kedvesen a trópusimadár.

A barátságos vöröscsőrű trópusimadár a hátára vette Stefant és elindult északnyugat felé. Az alattuk elterülő óceán csodálatos látványt nyújtott. Daphne felülről olyan volt, mint egy csésze, amiben nem tea vagy kávé, hanem szulák, fregattmadarak és pintyek kavarognak.

A repülés kicsit rázós volt, hiszen a trópusimadár folyamatosan verdesett szárnyával és fütyült, akárcsak a bírók a focimeccsen. Stefan nagyon élvezte az utazást.

Több mérföldnyi repülés után megérkeztek Santiagóra. Mennyivel nagyobb volt ez a sziget, mint Stefan otthona! Milliószor akkora!

Santiagón a föld több színű, nem úgy, mint Daphnen, amit teljes egészében sárgásbarna vulkáni hamu borít. Santiago partvonalát sötétzöldre festik a mangrovefák, aztán egy széles barnás-fehér sáv következik, csupa levél nélküli növényből. Ezt követi a világoszöld, nedves terület, ahol végül leszálltak. A trópusimadár búcsút vett Stefantól, és egy hatalmas Galápagosi teknős gondjaira bízta.

„Szóval te vagy az a pinty, aki Darwint keresi? – kérdezte a teknős.

„Tudna segíteni, asszonyom?”

„Tudnék. Sokakat láttam már ezen a szigeten. Találkoztam a kalózokkal, a bálnavadászokkal, Darwinnal és persze a parkőrökkel is, akik segítenek megszabadítani a szigetet a kecskéktől.” – mondta a teknős.

„Meséljen nekem Darwinról! Kérem!” – kérlelte Stefan a teknőst.

„Darwin fiatalember volt. Egy messzi országból érkezett, amit Angliának neveznek.” – kezdett bele a teknős.

„De én úgy hallottam, hogy hosszú, fehér szakálla van!” – vágott közbe Stefan.

„Az már akkor volt, amikor megöregedett. Amikor megérkezett Galápágosra még csak 26 éves volt. 1835-ben történt.”

„Mit szél hozta erre?”

„Egy hajón utazott, a Beagle fedélzetén. Fel akarták térképezni a világnak ezt a részét. Darwin gyűlölte a hajózást, szinte végig tengeribetegséggel küzdött. A lehető legtöbb időt igyekezett a parton tölteni. 19 napot volt a Galápagos-szigeteken és ebből kilencet pont ezen a szigeten töltött el. Így találkoztunk.” – mondta a teknős.

„Nem túl sok idő, hogy híressé váljon valaki! Miért olyan fontos Darwin?” – kérdezte Stefan.

„Mintákat gyűjtött és megfigyeléseket végzett, de nem csak a Galápagos-szigeteken. Öt éven át utazott, sok mindent látott. De híres azért lett, mert megalkotta az evolúció elméletet.”

Az mit jelent? Magyarázza el, kérem! – könyörgött Stefan.

„Darwin előtt az emberek úgy gondolták, hogy a fajok nem változnak. Úgy vélték, hogy a Föld mindig is olyan volt, mint ma és a rajta élő élőlények is pontosan megegyeztek a mai élőlényekkel. Darwin viszont azt mondta, hogy a fajok idővel változnak, hogy fejlődnek, az evolúció mögött rejlő folyamatot pedig „természetes szelekciónak” nevezte el.”

„Az mit jelent pontosan?” – érdeklődött Stefan.

„Tudod mit jelent a szelekció?” – kérdezte a teknős.

„Hadd gondolkodjak egy kicsit…amikor magvakat keresek, a legkisebbeket választom. Ez az! Szelektálni annyit tesz, hogy választani! – válaszolta a pinty.

„Így van. A szelekció olyan, mint a választás. A természetben senki nem választ, csak egyik faj túlél, a másik meg nem. Olyan ez, mint egy verseny. Aki először ér oda az nyer, a többi meg veszít. A természetben azok nyernek, akik a legjobb tulajdonságokkal rendelkeznek a túléléshez. Mert itt a győzelmet a túlélés és a szaporodás jelenti. Mondhatjuk, hogy a természet őket „választotta ki” a túlélésre. Nekik születhetnek utódaik.”

„És mi történik a vesztesekkel?” – kérdezte Stefan.

„Nekik nem sikerül. Eltűnnek, ahogy eltűnnek mindazok is, akik hasonló jellemzőkkel bírnak. De ne felejtsd el, a természet folyton változik! Vannak nedves és száraz évszakok. Vannak dús növényzetű és sivatagos szigetek. A környezet változik.” – mondta a teknős.

„És vele együtt változnak a fajok is! Vannak tulajdonságok, amelyek bizonyos környezetben hasznosak, de egy másikban haszontalanok, vagy egy bizonyos évszakban hasznosak, máskor nem. Mint a pintyek csőre Daphne-szigeten! 72-es mesélt nekem a szárazságról. Ha szárazság van, akkor a nagyobb csőrű pintyeknek nagyobb esélyük van a túlélésre, hiszen ők a megmaradó, nagyobb magvakat is meg tudják enni. És akkor, egy idő után, csak nagycsőrű pintyek maradnak a szigeten.” – értette meg a teknős szavait Stefan.

„Pontosan! Ezt nevezzük természetes kiválasztódásnak. Te könnyen megértetted, de képzeld csak el milyen nehéz lehetett ezt az 1880-as évek végén felfogni! Voltak, akik gyűlölték Darwint. De ma már tudjuk, hogy igaza volt, a tudósok mindenfelé megtalálták a természetes kiválasztódás bizonyítékait.”

„Igen, ismerek tudósokat, akik Daphnén dolgoznak. megmérik a pintyek csőrét és feljegyeznek minden változást a szigeten. – mondta Stefan. „De vajon miért Daphnét választották? Santiago sokkal nagyobb és több is itt a látnivaló. Miért jöttek Granték Daphnéra?” – töprengett a pinty.

„Te magad adtad meg a választ! Azért választottak egy kis szigetet, mert kis helyen könnyebb megfigyelni és értelmezni a változásokat. Az evolúció laboratóriuma – így is nevezhetnénk. Nem kéne a mérete alapján leszólnod egy helyet! Pláne, hogy az az otthonod!” – tette hozzá kicsit feddőleg a teknős.

„Azt hiszem, igaza van. Daphne remek hely a kutatásra és ha részese akarok lenni az új felfedezéseknek, akkor jobban teszem ha sietek vissza!”

„Bölcs gondolat” – mondta a teknős.

„Hiányozni fog a bölcsessége” – jegyezte meg a pinty.

„Szerintem készen állsz arra, hogy magad fedezd fel a dolgokat. De bármikor szívesen látlak. A trópusimadár gyakran jár errefelé, gondolom alkalmanként eljöhetsz vele.„ – tette hozzá a teknős.

Kiscsőr Stefan meghallotta a trópusimadár füttyét. Visszafelé indult, Daphnéra. Stefan úgy döntött, hogy ő is vele tart.

„Nagyon köszönöm a segítséget! Mennem kell, hogy segítsek a Grant házaspárnak, hogy még többet megtudjanak a pintyekről és az evolúcióról” – ezzel Stefan felpattant a trópusimadár hátára.

Visszatért otthonára, amiről már tudta milyen fontos hely. Találkozott a teknőssel, aki ismerte Darwint és most már készen állt arra, hogy felfedezze a saját evolúciós laboratóriumát, Daphne Majort!

Copyright © 2022 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.