Megmásztam a Kilimandzsárót!
Pogonyi Tibor élménybeszámolója kalandjairól a Machame-úton Afrika tetejére
Ki ne hallott volna már a nagy magyar utazók Teleki Sámuel és Kittenberger Kálmán utazásairól, az általuk bejárt és felfedezett világ egzotikumáról, és ki nem látta még Kenya és Tanzánia vadvilágának elképesztő állatvándorlását. Nyilván sokan ismerik Joy Adamson könyveit Elzáról az oroszlánról, és Pippáról a gepárdról, de Ernest Hemingway A Kilimandzsáró hava című műve is a klasszikusok közé tartozik. A Közép-Afrika keleti területét csak a XIX. század közepén kezdték feltérképezni, ami csak tovább növelte az egzotikumát. Gyerekként én akkor figyeltem fel először erre a vidékre, amikor meghallottam, hogy az Egyenlítőn hó van. Nem tudtam elképzelni sem, hogyan lehetséges, hogy abban a hőségben ez megtörténhet. Aztán megláttam egy fényképet, amelyen az aranyló szavannán legelésző zsiráfok, zebrák és antilopok mögött egy szabályos kúpformájú, havas tetejű hegy türemkedik bele az ég kékjébe. Azóta már sokszor láttam ezt a képet, de nem gondoltam, hogy a valóságban is elém tárulhat a látvány.
Még egy éve sincs, hogy Zanzibáron jártam, de még akkor sem gondoltam, hogy eljutok oda. Most pedig egy repülőn száguldok a Szahara fölött, és izgatottan várom a találkozást. Sőt! Amennyiben a Hegy megengedi számomra, még a csúcsára is feljuthatok. Az előző hónapokban sokat készültem a kihívásra. Sokat túráztam, sőt magasabb hegyeket megmásztam, úgyhogy fizikailag felkészültnek érzem magam. De ott a magasság.
A hatezer méter nem vicc, ott nagyon kicsi a légnyomás, és igen kevés az oxigén. Ezeket is volt már szerencsém megtapasztalni, de az akklimatizációt újból és újból végig kell élni. Ráadásul ott van még a hideg is. Mondhatnám, hogy az nem probléma, hiszen csak fel kell öltözni. Igen ám, de korlátozottak a lehetőségeim, mivel a repülőre csak 23 kilogrammos csomagot adhatok föl, abba pedig bele kell férnie egy hálózsáknak, és a csúcstámadást követő három hetes szafarihoz szükséges holminak is. Miután a hegyre előkészített vízálló zsákomat beletettem az utazótáskámba, az gyakorlatilag megtelt. Nem volt mit tenni, kivettem egy polár felsőt és egy szélálló kabátot, amelyek hű társaim és segítőim voltak már a Mont Everest alaptábori túráján is. Ekkor csak bizakodhattam, hogy jó döntést hoztam.
2023. 04. 24.
Hajnali 3 órakor keltem. A feleségem vitt ki a reptérre, akitől úgy búcsúztam el, hogy nyolc nap múlva találkozunk Kenyában, ahová utánam repül.
Az első útszakasz Amszterdamig tartott, ahonnan három óra várakozást követően elindultam 9 órás utamra, a Tanzániai Arusába. Érdekes látványt nyújtott az alattam elsuhanó táj folyamatosan változó képe. Miután végig repültünk az olasz csizma barna partja mellet, a Földközi-tenger végtelen kéksége következett. Óriási kontraszt volt Afrika száraz pusztasága, amely hamarosan sivataggá változott. Egy darabig a Nílus elképesztő méretű szalagját követtük, ami az egyetlen színfolt volt a tájban. Aztán lassan, nagyon lassan zöldülni kezdett a vidék, majd a felhőkkel takart esőerdők területe fölé értünk. Ekkorra a Nap éppen befejezte napi vándorútját és alábukott a horizonton. Utolsó sugaraival bearanyozta a tizenkétezer méteres magasságig felnyúló felhőoszlopokat.
Mivel az egyenlítő közelében jártunk, ez az otthon megszokotthoz képest a sokkal gyorsabban történt meg, és néhány perc alatt korom sötét lett. Az Egyenlítő hossza nagyjából a kétszerese a Budapesten áthaladó szélességi körének ezért az itt mérhető kerületi sebesség is kétszer nagyobb, tehát az égi jelenségek is gyorsabban játszódnak le. Ekkortól már csupán a koromfekete, csillagos ég alattunk elterülő felhőtakarót átjáró villámlások fényeiben gyönyörködhettem. A Kilimandzsáró reptérre este 8 órára érkeztünk meg. Az egy órás ellenőrzések, és a vízum kiváltása után még egy órát utaztunk a Moshi városában található szállásig.