Megmásztam a Kilimandzsárót! – 1. nap: Machame kapu (1830 m) – Machame tábor (3030 m)

Pogonyi Tibor élménybeszámolója kalandjairól a Machame-úton Afrika tetejére

2022.08.21.

Ezen a napon kezdtünk neki a Kilimandzsáró-kalandnak. Reggeli után rovancsot tartottak. Mindent kipakoltunk az ágyunkra, amit fel akartunk vinni a hegyre. Végig ellenőrizték, van-e nálunk minden, ami szükséges, illetve nincs-e fölösleges holmink, amit kár lenne cipelni. Kicsit kevesellték a ruházatomat, és a hálózsákkal is voltak fenntartásaik, de végül rábólintottak a felszerelésemre. Egy részét én vittem a hátizsákomban, a többit a teherhordók gondjaira bíztam egy vízálló táskában.

Egy órát sem tartott a busszal az út, a túra 1800 méteren található kezdőpontjáig, a Machame-kapuig. Nevét a Kilimandzsárótól délre élő népcsoportról kapta. Még mielőtt oda értünk volna, megmutatta magát a hegyóriás. A reggeli napsütésben teljes pompájában láthattuk. Hatalmas sziklatömegét foltokban hó borította. Sem a távolságát, sem a magassággát nem tudtuk igazán felfogni, de a legmagasabb csúcsának a megcsodálásához fájdalmasan magasra kellett nézni. Ekkor már eluralkodott rajtam a várakozással teli izgalom.

A nemzeti park bejáratanál, óriási embertömeg mozgolódott. Ezernél biztosan többen lehettünk, akik a belépésre vártunk. A nagy többség teherhordó volt, de szép számmal volt turista is. Ki kellett váltani a belépési engedélyeket, alá kellett írni egy nyilatkozatot, majd pedig egy csomagátvizsgálás következett. De nem ám csak olyan ímmel-ámmal végzett, mintegy reptéren, hanem tüzetes. Mindent ki kellet szedni a zsákjainkból, és azokat egyenként megnézték, hogy bevihető-e. Miután ezzel is végeztünk, nekivágtunk életünk egyik legnagyobb kihívásának.

Öten voltunk, plusz egy túravezető, és egy huszonöt fős kisérő csapat, akik mindent cipeltek a konyhától, a WC-n át, a csomagjainkig. A túratársam közül ketten terepfutók voltak, akik 50 kilométeres távot 1500 méteres szintemelkedéssel lazán teljesítettek, illetve volt egy házaspár, akik maratonfutók. Én pedig ugyebár nem mondhattam magam hasonló teljesítmények büszke tulajdonosának, de legalább messze én voltam a legöregebb.

Az ösvény folyamatosan és meredeken emelkedett. Az idő remek volt, tiszta ég és húsz fok körüli hőmérséklet. Magashegyi, trópusi esőerdőben jártunk, ahol a buja növényzet jótékonyan takarta el a mégoly távoli célunkat. A fák törzsét vastagon borította a moha és a zuzmó, ágaikról zöld drapériaként lógtak a kövér szakálzuzmó telepek. Az aljnövényzet nagyrésze saspáfrány volt, melyek között gyakran megjelentek a páfrányfák, és néhány apróvirágú lágyszárú is. Nehéz volt a gyaloglás, ráadásul sokszor igen magasakat kellett lépni, a gyökerekből és kövekből álló természetes lépcsőkön. Az emberáradat folyamatos volt. Az alaszkai aranyláz idején készült képet láttam magam előtt megelevenedni, amelyen egy végtelen sorban kígyóznak az emberek a Chilkoot-hágón a szerencsés megérkezés reményében. Néha mi kerültünk ki megpihenő csoportokat, máskor nekünk kellett félre állnunk a hatalmas csomagjaikat fejükön cipelő hordárok elől. A rengeteg ember miatt nem találkoztunk állatokkal, sőt még madarat is csak néhányszor hallottunk énekelni. Az egyetlen kivétel egy zászlósfarkú kolobusz, más néven gerezamajom csapat volt, amely vidáman hancúrozott a fejünk fölött. Nagy, fehér, bozontos farkukról lehetett megismerni őket. A vékony ágakon akrobatikus ügyességgel másztak és ugráltak.

Több rövid pihenőt beiktatva hat óra alatt tettük meg a 12 kilométeres távot, amelynek során 1200 métert emelkedve, 3030 méteres magasságba jutottunk. Itt értük el a Machame tábort, amely egy kicsi, lejtős platón lett felállítva. A legjobbkor érkeztünk. A lenyugvó Nap utolsó sugarai szétoszlatták a felhőket a vulkán csúcsa körül. Ekkor már tisztán láthattuk, hová tartunk. A célunk még háromezer méterrel magasabban volt, amit innen még egy harminc kilométeres úton lehet elérni. Ekkor már kezdtem érzékelni a hegy nagyságát, ami egy kis félelemmel, de még több izgalommal töltött el.

Egy igazi sátorváros várt ránk, ahol a lent látott embertömeget szállásolták el. Nekünk volt étkező sátrunk és mobil WC-nk is. A kilátás pompás volt. A sziklaperemen túl végeláthatatlan felhőréteg terült el, amelyből csupán a magasabb hegyek emelkedtek ki. A pompás vacsora végére nagyon lehűlt a levegő, talán öt fok lehetett, de ezt a magasság és a fáradtság miatt jóval hidegebbnek éreztük. A koromfekete ég teljes pompájában mutatta meg azt a csillagtengert, amelyen fehér szalagként futott végig a Tejút csillogó sávja. Ez viszont csak egyet jelenthetett. Reggelre még hidegebb lesz. Még egy dolog miatt kezdhettem izgulni. Hoztam-e elég ruhát, ki fogom-e bírni a hideget? És a hideg éjszakát, amikor nem mozgok?