Megmásztam a Kilimandzsárót! – 3. nap: Shira tábor (3850 m) – Lávatornyok (4640 m) – Barranco tábor (3985 m)
Pogonyi Tibor élménybeszámolója kalandjairól a Machame-úton Afrika tetejére
2022.08.24.
Az éjszaki hideg volt, reggelre 0 fok közelébe süllyedt a hőmérséklet. Nem is aludtam túl jól, sokszor és sokáig ébren voltam, ennek ellenére egészen kipihenten ébredtem. A forró tea gyorsan átmelegített. Miközben kortyolgattam, a tábor széléről csodáltam az elém táruló látványt. Nyugat felé, egészen a látóhatárig hófehér felhőréteg húzódott alattunk párszáz méterrel, amiból csak a Meru csúcsa emelkedett ki. Nyilván ezért is hűlt le a levegő annyira, mert fölénk már csak ritkán emelkednek felhők, így viszont ezernyi csillagjával kápráztatja el a szemlélőt az ég. Cserébe erős a hőkisugárzás, amitől gyorsan csökken a hőmérséklet. A felhőzet, mint egy fehér tajtékú hullámos tejtenger nyaldosta a Kilimandzsáró belemerülő alsóbb részeit. Kelet felől a felkelő Nap sugarai sugárirányban terültek szét a Kibo kiemelkedő körvonala mögött, mintegy jelezve, hova kell felkapaszkodnunk kettő és fél nap alatt.
Reggeli után neki is vágtunk. Lassú egyenletes léptekkel haladtunk a folyamatosan emelkedő terepen. A nap célja a csúcstámadás előkészítése volt. 4640 méter magasságba kellet felemelkednünk, hogy utána visszaereszkedjünk 3985-re, ahol majd a szálláshelyünk vár. Ezt azért kellett megtennünk, hogy a szervezetünk megszokja a magasságot.
Észak-keleti irányba haladtunk a meredeken emelkedő úton, a középső kráter, a Shira oldalában. A tábort elhagyva, szinte azonnal eltűnt a bokros növénytakaró, és a vulkanikus kövek között egyre inkább csak csenevész pampafüvek elszórtan megjelenő, tenyérnyi csoportjait lehetett látni. A jégkorszak végéig egészen idáig, a 4000 méteres magasságig leért a jégmező, amelyből a gleccserek még mélyebbre is lenyúltak. A völgy, amelyben az ösvényünk vezetett, egy ilyen gleccser által kivájt völgy volt tele gömbölydedre koptatott sziklákkal, amelyeket a jég szállított idáig. Amikor az kiolvadt alóluk ott maradtak a ma is látható, sokszor a gravitációnak ellentmondó helyzetben.
A meredekebb hegylábhoz érve dél felé fordultunk, majd egy nagyon kemény emelkedő leküzdése után elértük a pihenőhelyünket, az úgynevezett lávatornyokat. Ezek már Kibo vöröslő, függőleges fala alatt helyezkedtek el. Az ég felé meredező bazalt-kitüremkedések eddig dacoltak az erózióval, de látszódott rajtuk, hogy folyamatosan mállanak. Az 1980-as években járt itt először magyar hegymászó csapat, akiknek sajnos semmilyen tapasztalatuk nem volt a magashegyi körülményekkel kapcsolatban. Sajnos egyikük meg is halt, és a mászás sem sikerült.
A Nap rendkívül erősen tűzött, pillanatok alatt vörösre égette volna a bőrünket, ennek ellenére pulóverben, kabátban, kesztyűben és sapkában gyalogoltunk. Mire a 4640 méteren felállított étkezősátorhoz értünk mindannyian nagyon elfáradtunk. Nem csoda, hiszen 700 métert emelkedtünk reggel óta. Ez a túra azért volt fontos, mert segített a szervezetünknek alkalmazkodni a magassági szinthez. A nap közben elért magassági szintre a szervezet emlékezni fog, hiába alszik alacsonyabban. Az előző estéhez viszonyítottan alig magasabban felállított táborban viszont az éjszakai pihenés jóval valószínűbb.
A meleg ebéd új erőt adott, és fél óra múlva már neki is vágtunk a lefelé vezető útnak. Végig a Kibo nyugati oldalán haladtunk. Eleinte egy sivatagos, enyhén lejtő területen mentünk, ami igazán felüdítő változatosság és kényelmes séta volt. Az út azonban hamarosan meredeken lejteni kezdett, és sokszor nagy kövekről lelépve haladtunk lefelé. Ez volt a Barranco-völgy. Ezt a völgyet is a jég kezdte formálni, de mai megjelenését már a föntebb található jégmezők olvadékvize alakította ki. Itt, ebben a magasságban ismét megjelent a növényzet, elsősorban az üstökösfák. A völgy végén pedig elértük az éjszakai táborunkat, ami csak száz méterrel volt magasabban a tegnapinál. A 3985 méteres magasságban, a völgy szinte függőleges falai között pillanatok alatt tűnt el a Nap. Gyengülő sugarai mér csak a völgy távoli végét világították meg, amely beleolvadt az alattunk elterülő felhők tengerébe. Vacsoráig a Kibo fölénk tornyosuló, foltokban hóval borított kőtömbjében gyönyörködtünk. Közben pedig meg kellett állapítottam, hogy ez a nap élményekben gazdag, de oxigénben rendkívül szegény volt.