Megmásztam a Kilimandzsárót! – 4. nap: Barranco tábor (3985 m) – Karanga tábor (4040 m) – Barafu tábor (4680 m)

2022.08.24.

Az éjszaka folyamán sokszor fel voltam, de összességében jól aludtam. Fél hétkor, napfelkelte előtt volt ébresztő. A Napot persze nem nehéz megelőzni egy szurdokvölgyben, ahová csak későn sütnek be az első sugarai. A nulla fok körüli hőmérséklet nem is kúszott följebb, csak amikor már elindultunk, és Nap melengető sugarai bevilágították a hegyoldalt.

Miután átkeltünk egy patakmedren, amelyben itt-ott megfagyott a víz, olyan hegyoldalnak vágtunk neki, amelyet inkább mászni kellett. Szikláról sziklára léptünk, miközben a kezeinket is használni kellett. Igazi hegymászás volt, miközben jó kétszáz méternyit emelkedtünk.  Európában ezt már Via Ferratanak hívnák, és acélkötelekkel biztosítanák. Nehéz volt, de nagyon látványos, én ezt a részt igazán élveztem. A hegy déli oldalán haladtunk, ami a leg hidegebb, ugyanis már a déli féltekén jártunk, ahol minden fordítva működik. A Nap északon delel, emiatt az északi oldal a melegebb. Ennek ellenére a délen is csupán kisebb fehér foltok csillogtak, jelezve, hogy innen néhány éven belül teljesen el fog tűnni a hó. Spirálisan emelkedtünk a Kibo kelti oldala felé. És amikor azt mondom, hogy fölfelé, az bizony meredek emelkedőt jelent, kilométerenként legalább kétszáz métert. Lassan lépkedtünk. Nagyjából másfél másodpercenként negyven centit. Mélyeket kellett lélegezni, és folyamatosan kellett inni, naponta legalább 5-6 litert. Csak így lehetett elkerülni a fejfájást és a hegyibetegséget. Ennek persze a kimeneti oldalon is meg volt a hatása, naponta legalább tízszer kellett félrehúzódni egy alkalmas szikla mögé, hogy könnyítsek magamon.

Az első meredek szakasz után ismét eltűnt minden növény, és puszta bazalttörmeléken haladtunk. Jobbkéz felől az alattunk elterülő felhőzet felszakadozó résein keresztül próbáltunk lekukucskálni a lenti, alsó világba, amerre a kenyai határvidéket lehetett sejteni.  Halványan ki lehetett venni a Tanzánia és Kenya határán fekvő, nagyjából 50 kilométerre levő Chala-tó körvonalait is. Balkézről a Kibo egyre alacsonyabbnak tűnő sziklatömbje kísérte lépteinket. A púderszerűen apróra taposott bazaltzúzalék miatt elég nagy volt a lépteink által felkavart por, ezért és a rendkívül erősen tűző Nap miatt folyamatosan az orromra húzott csősálban gyalogoltam. Két nagyon mély szurdokba is le kellett ereszkednünk, mire délben megérkeztünk az eredetileg tervezett táborhelyünkre, a 6 kilométernyi távolságban, 3950 méter magasan elhelyezkedő Karanga táborba. Habár csupán 100 méterrel voltunk magasabban, mint reggel, a ét völgy miatt már egy egész napi mászásmennyiség volt mögöttünk.

Mivel nagyon jól haladtunk, és jó erőben voltunk, úgy döntöttünk, megtesszük a másnapra kitűzött távolságot is. Így ebéd után egy táborhellyel magasabbra indultunk, a 4700 méteren felépített Brafu-táborba, ami a csúcstámadás alaptábora. Ebben a magasságban az összesen nagyjából 1400 megmászott méter és a megtett 10 kilométer erőt próbáló kihívás volt. Az északkelet felé vezető hosszú, poros, köves emelkedő nagyon kivette az erőnket. A rövid pihenők alatt igencsak jó érzés volt leülni egy-egy átmelegedett szikladarabra. Délután fél ötkor már úgy éreztem, éppen időszerű behúzódni, és kinyújtózni az addigra már felépített sátramba. A vacsora után gyorsan nyugovóra kellett térni, mert a másnapi ébresztőt hajnali fél négyre hirdették ki.