Megmásztam a Kilimandzsárót! – 6. nap: Millenium tábor (3820 m) – Mweka kapu (1630 m) – Moshi

Pogonyi Tibor élménybeszámolója kalandjairól a Machame-úton Afrika tetejére

2022.08.26.

Vidáman ébredtem, ráadásul nem kellett korán kelni. Nem volt már sok hátra, de mégis. 20 kilométer és 2000 méternyi süllyedés. Erre elvileg volt két napunk, mivel egyet megspóroltunk fölfelé menet. Reggeli közben megbeszéltük, hogy van még annyi erőnk, hogy egyetlen nap alatt lejussunk. Gyors táborbontást követően búcsút intettünk a délelőtti napsütésben fürdő Kibo sziklatömbjének, és megindultunk a lefelé vezető úton. Elég meredeken haladtunk a hangabokrok között, amelyek ágait vastagon belepték a szakállzuzmók, amelyek félméternyire is lelógtak onnan. Közöttük egyre gyakrabban megjelentek a virágzó Kilimandzsárói Proteák (cukorbokrok), amelyeknek majdnem öklömnyi virágai voltak.

Az itt vezető út egy völgy permén kanyargott. Mivel igen meredek volt, az erózió nagyon keményen kikezdte, és helyenként méteres mélységbe vágódott a sziklába. A további elmosódás megakadályozása érdekében kikövezték, és lépcsőkkel látták el az útvonalat hosszú kilométereken át. A talajt lehet, hogy sikerült ezzel a módszerrel megvédeni a további kopástól, de magát az utat szinte járhatatlanná tették. A sárgadinnye nagyságú, hegyes szikladarabokból, nem kis munkával összerakott ösvény inkább valami próbapályára hasonlított, mint útra. Minden egyes lépéssel a bokatörést kockáztattuk, úgyhogy itt sietségről, vagy nézelődésről szó sem lehetett. Másfél óra alatt jutottunk le 850 métert ereszkedve, a 3100 méteren kialakított Mweka táborig. Erre a magasságra a protea bokrok már fákká növekedtek.

Innentől jelentősen megváltozott minden. Az út már nem kövekből volt megépítve, hanem farudakkal szegélyezték az útvonalat, sőt a lépcsőket is abból alakították ki. A környezet jóval csapadékosabbá vált ezért a növényzet is jelentősen átalakult. A proteák helyét gyorsan átvette az esőerdő dús növényzete. A nem túl magas lombkoronaszint nem zárta el teljesen a napfény útját, ezért viszonylag dús volt az aljnövényzet. A fák formája és a róluk lógó indák a földtörténet régebbi korszakát idézték. Ezt az érzést csak fokozta a páfrányok és páfrányfák megjelenése. A fás növények ágairól tömegével lógtak a szakállmohák. A száraz évszak ellenére az ösvény talaján viszonylag bőségesen folydogált a sárgás hordalékot szállító patakocska. Itt ismét megjelentek a kékmajmok és a gereza majmok.

Újabb 1200 métert ereszkedtünk az egyre jobbá és szélesebbé váló úton, mire elértük a 65 kilométeres túra végét és megérkeztünk a természetvédelmi terület 1600 méteren megépített bejáratához, a Mweka kapuhoz. Ahogy ereszkedtünk végig azt érettem, hogy egyre erősebb vagyok, amit nyilván a jelentősen megnövekedett oxigénszint okozott. Az út végére így is alaposan elfáradtam, de azzal a jóleső érzéssel értem vissza a szállodába, hogy megcsináltam, még ha egy kis segítséggel is.