Mesék a Mount Everest alaptábor túráról – 1. rész: Úton a serpák fővárosába, Namche Bazaarba 

11 nap alatt, az Everest régió legcsodálatosabb területein, a Dudh Kosi, a Gokyo, a Thame és a Khumbu-völgyeken keresztül jutottunk el a Mount Everest déli alaptáboráig a Pachamama Expeditions "kihívásokat kedvelő, gyakorlott túrázóknak" ajánlott túráján...

1.nap: Lukla (2800 M) – Phakding (2650 M)

Nepál évszázadokig zárva tartotta kapuját az idegenek előtt, így keveset tudtunk az India és Tibet közé zárt hegyi királyságról. Ebben a csodálatos országban két civilizáció –  az indiai és a kínai, két vallás – a hinduizmus és a buddhizmus és két rassz – a kaukázusi és a mongoloid keveredik. Délen indiai, északon tibeti eredetű csoportok élnek, akiket Nepálban Bhotiának neveznek. Közülük talán a serpák a legismertebbek Nepál határain túl.

A serpák földje a Sagarmatha (Mount Everest) déli vonulata mentén húzódik, de Kathmandu északi részétől egészen az indiai Darjeelingig találunk kisebb közösségeket. A serpák földjének szíve azonban a Dudh Kosi vízgyűjtő-területe. Itt fekszik az a legyező-alakban elterülő régió, amit Khumbunak nevezünk.

A legenda szerint a Khumbu régiót 400-500 éve tibeti telepesek fedezték fel és népesítették be. A zord tibeti időjáráshoz szokott telepesek gond nélkül alkalmazkodtak Khumbu éghajlatához és hamarosan megalapították első településeiket, ahol folytatni tudták állattenyésztő és kereskedelmi hagyományaikat. A Nepálba vezető hágó természetes kereskedelmi útvonalat kínált, így nem telt bele sok idő és a jakok sóval, gyapjúval és állatbőrökkel megrakodva jöttek vissza Tibetből. Cserébe gabonát, gyapotot és vajat vittek az őshazába és Indiába.

Bár a kereskedők élete nem volt könnyű, de a serpák mégis megéltek belőle. A hegyi királyság a XX. század elejéig a világtól szinte hermetikusan elzárva működött, az emberek generációról generációra örökítették az ősi tudást, a régi mesterségeket. 1950-ben nyíltak meg az ország kapui az idegenek előtt. Az első hegymászó-expedíciók a Himalája csúcsainak meghódítására és a nagy álom, a Sagarmatha legyőzésére érkeztek ide. Khumbut újra felfedezték…

Egy kis szedett-vedett teaházazás és vízvétel után elindulunk Luklából. Túrabot élesítve, túramozgás beindítva. Még kicsit rutintalanul kerülgetem a jakszart, meg billegek a köveken, de szépen lassan bemelegszik a túralélek. Szimbolikusan is átsétálunk a Mount Everest alaptábor túra bejáratán és elindulunk az első napi 8 km-nek. Bemelegítés. Yuddha, a helyi guideunk elmagyarázza teljesen felesleges kilométerekben számolni, ő órában számol, és lassan majd megérted miért, amikor esténként elmondja másnap mi vár rád, hogy igen van olyan amikor egy óra alatt teszel meg 1 km-t.

Már az első nap sok praktikus tudásra teszek szert, például a manikövet balról kerülöd, az imamalmokat megforgatod és ha nem vagy annyira rövid agyú mint én, akkor még azt is megjegyzed amit mormolni kell: Oh mani padme hum.

A sziklákba vésett vagy festett, imamalmokon megjelenő mantra, az Om amni padme hum (Éljen a lótusz drágaköve!) a vallás alapítója és spirituális vezetője Guru Rimpoche előtt tiszteleg, akiről úgy tartják, hogy egy tó közepén nyíló lótusz kelyhében született.

A falakba épített vagy a csortenek köré letett mani kövek a hitet jelzik. A készítőjük és a mellettük elhaladó is részesül a mani-kövek áldásából. A mani falak és a csortenek mellett éppúgy az óramutató járásának megfelelően kell elhaladni, ahogyan az imamalmot is így kell megforgatni. A hívő így jelzi buddhista hitét, mert Tibet ősi hitrendszere, a bön szerint pontosan ellentétes irányban kell mindezt megtenni.

Az imamalmok mérete változatos, a több méter magasig mindenfélével találkozhatunk. A nagyobb malmok fölé épületeket emelnek. Az imamalmok belsejében mantrákat találunk, megforgatásuk elűzi a gonosz gondolatokat és vágyakat.

Nepálban sztúpának nevezik a csorteneket. A tibeti ’chorten’ szó jelentése: adománygyűjtő hely. A csortenben vallási kegytárgyakat találunk. A Khumbu régió csortenjei az indo-nepáli dizájnt követik. Ez alól egyedül Tengboche csortenjei a kivételek, mert azok a tibeti minta szerint épültek. A csorten egyes részeinek más és más szimbolikus jelentése van: a négyzet alakú alap jelenti a földet, a kupola a vizet, a háromszög alakú csúcsdísz a tüzet és a megvilágosodáshoz vezető 13 lépcsőfokot, a csúcson lévő félhold pedig a szelet és a napot.

Néhány falu bejáratánál kaninak nevezett kapuk állnak, melyek a gonosz szellemek távoltartását szolgálják. A háztetőkön, hidakon, hágókon, a vallási szempontból kiemelkedő helyeken imazászlók lengenek. A csorten szimbolikájához hasonlóan a zászlók színe is jellegzetes: a kék az eget, a fehér a felhőket, a vörös a sziklákat, a sárga a földet, a zöld a vizet jelképezi.

Miután itt a hegyen mindenki gyalog közlekedik, gyorsan megtanulod a helyi közlekedés szabályait. A serpa gyors és sok mindent cipel, avagy elengeded. Az állatoknak (jak, öszvér) elsőbbsége van, mert erősebb (és sok mindent cipel), javasolt a hegy oldalához lapulva ezt megtenned és nem a völgy felé a szakadékba taszítottan ezt megtenni.

A szállásainkat a helyi guide javasolja, látszik mindenütt van személyes ismeretség, ami otthonossá és barátságossá teszi a megérkezést.

Az első szálláshelyre megérkezve (Phakding) kb fény derült arra is, hogy fogunk élni az elkövetkező két hétben. Ahol megszállunk azt lodge-nak hívják, a szobában van két egyszerű ágy, magasabban már egy plusz takaró. WC többnyire a folyosón, zuhany (Hot Shower) elvétve, és fizetős.

Mindennek a színtere a közös helyiség, ahol van egy kályha, ahol körben asztalok, ahol van a konyha és egy kis pult, ami miniboltként szolgál (Coca Cola termékek, Pringles, kókuszos helyi keksz, WC papír és csillagászati árú sör). A kályhát vacsorára gyújtják be többnyire, fával vagy jakszarral, akkor meleg van és kb. fél 9-re ég le a cucc, és akkor lehet menni aludni.

Az áram és a wifi hasonlóan a sörhöz luxustermék, de ez érthető, hiszen ezek a lodge-ok a semmi közepén vannak, az is csoda hogy van áram. Egyre több helyen látjuk az eco boilingot, ami egy paraboleantenna like napenergiát hasznosító vízmelegítő.

Mint említettem a víz is kincs itt, nem beszélve a meleg zuhanyról. Azt gondolod az elején, hogy mekkora hiányérzeted lesz. Nem lesz. Egyre fentebb egyre kevésbé akarsz fürödni. Elég a nedves törlőkendő meg a remek technika, hogy érkezés után büdi túraruha le, zoknicsere, szárazruha és máris megvan a komfort. Rutinosak már az alvóruhát is aláveszik, így este vacsi után nem kell borzongva átöltözni.

Az étlap kb mindenütt ugyanaz, édes, cuki angol spelling elírásokkal (BREAK FAST). A kaját a guideodnál rendeled, akinek minden szálláson van egy kis füzete, amibe írja a fogyasztásod és azt reggelente összeadja és kifizeted rupiában. A menü népszerű elemei: sűrű thukpa leves, vagy sherpa stew főleg ebédre, fokhagymaleves magashegyi betegség ellen, sült tészta (mixed fried noodle), zöldségekkel, kis sajttal és esetleg tojással, fried vagy boiled momo (amolyan zöldséges vagy húsos derelye), sült rizs és a repetaképes Dal Bhat (rizs, lencse és zöldségcurry). A megfelelő folyadék-háztartásról pedig a ginger vagy menta tea gondoskodik, no meg arról is hogy lefekvés után 2-3 órával menetrendszerűen ki kelljen mászni a meleg hálózsákból és megejteni egy fejlámpás sielős pisilést kint.

Na de vissza a túrára. Az első napi 8 km-t relatíve könnyen vesszük, időben érkezünk, gyorsan elsétálunk Phakding falujába ahol látunk (1) egy spontán lokal vs turista focimeccset, (2) az első folyón átívelő függőhidat (picit borzongok), (3) a serpa logisztikai rendszer alapelemét a mindent szállítani képes kosarat és az azt cipelő embert. Elképesztő sorozatot lehetne ebből csinálni, hogy mi mindent cipelnek ezek az emberek a hátukon.

A hegyekben csak gyalog lehet közlekedni (na jó még helikopter), így a karton fanta, a lodge falaként szolgáló farostlemez, a gázpalack, a vizeshordó mind mind az ember vagy az állat hátán szállítódik rendeltetési helyére. A porterek több 10 kg-nyi cuccal száguldanaj a Himalája rögös útjain fel és le, mi pedig még a kis 10 kg-os hátizsákjainktól is masszírozzuk a hátunkat esténként….

Copyright © 2018 Szöveg: Parrag Krisztina, Fotók: Vörös Tamás Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. Források: Jefferies, Margaret (1991): Mount Everest National Park, Sagarmatha, Mother of the Universe