2022. 02. 17.
Cikksorozat ( 3 /8)

3. nap: Namche Bazaar (3470 M) – Thame-völgy – Namche Bazaar (3470 M)

Az első akklimatizációs túránk Namce Bazaarban, amolyan szorgalmi napfelkelte nézés volt. Kisdobosokat is lepipáló riadóláncot szerveztünk arra, hogy akkor Juddha felkel fél 5-kor, megtekinti az időjárás napfelkelte képes állapotát, majd ha megfelelőnek találja, akkor felkelti Tomit, aki pedig felkelt minket, akik jelentkeztek napfelkeltézni. Mákunk volt, az időjárás kegyesen elkergette a felhőket így fél 5-kor már túrabotostul sorakoztunk a bejáratnál.  5 perc alatt meg is értettem gyorsan mit jelent az akklimatizáció, mert lazán felvettem a Juddha lépcsőmászó tempóját az első 50 méteren, amelynek köszönhetően 10 percig hezitáltam a hányás, ájulás, fosás kombón. De aztán kilevegőztem a hirtelen sietséget, pulzusom visszament a helyére, és öreges tempóra váltva felbaktattam a lépcsőn a kilátóponthoz.

Amikor egy átlagember a Himaláját emlegeti, akkor legtöbben az Everestre gondolnak, pedig ez az egész móka itt sokkal többről szól, mint egy a világ legmagasabb pontjáról. Alapból van 14 darab 8000 feletti csúcs itt a csomagban. Ők arisztokratikus testtartással csalogatják a fényképezőgépek lencséit, na meg az ambiciózus mászókat. Aztán van egy tonna 6000 feletti csúcs, ami valljuk meg szintén nem piskóta, főleg ha belegondolunk, hogy az európai kontinens az 5000 méteres magasságot se éri el.

Ráadásnak a kilátóponthoz még egyszer visszajöttünk délelőtt a teljes csapattal, összekötve azt a Sherpa múzeum meglátogatásával. A kiállítás a népcsoport hagyományait és mindennapi életét, házait valamit az Everest mászás történetét mutatja be.

A serpa név a shar és pa szóösszetételből származik, ami egybecseng a legkorábbi írásos emlékekkel, amelyek a serpákat a tibeti Kham tartományból származó vándoroknak írják le. Nem sokat tudunk a serpák korai történelméről, de úgy tartják, hogy a XIV. század végén vagy a XV. század elején a szomszédos kínaiak vagy mongolok katonai nyomása miatt vagy esetleg vallási okokból hagyták el hazájukat. Egy ideig Tibet déli és középső részén éltek, majd a Himalája hágóin át érkezte Khumbuba. Khumbu egyike volt annak a négy beyul-nak , amit Guru Rimpocse – a tibeti buddhizmus himalájai formájának első lámája – alapított. Az első hullámot két további betelepülési hullám követte, 1750-ben illetve 1850-ben.

A serpa gazdaság az 1800-as években indult fejlődésnek. A jak és a szarvasmarha keresztezésével, illetve a brit telepesek által behozott burgonyával a serpák némi gazdasági előnyre tettek szert. A zopkioknak nevezett jak-szarvasmarha hibrid több tejet ad, tovább él és alacsonyabban fekvő legelőkön is tartható. A burgonya Darjeelingből került Nepálba, de egyes források szerint már a Keleti Indiai Társaság 1774-es Lhászába tartó expedíciója is ültetett burgonyát út közben. Az új táplálékforrásoknak köszönhetően a serpák száma nőtt, új kolostorok és templomok is épültek.

Ekkoriban több serpa csoport is élt Darjeeling közelében, ahol a brit gyarmatbirodalom felfedezői szívesen alkalmazták őket hordárként. Az 1920-as években a teaültetvényeken is sokan dolgoztak, de az első európai hegymászó expedíciók is örömmel foglalkoztatták őket.

Az első Nepálból induló Everest-expedícióra 1950-ig kellett várni. Ezzel az elzárt királyságba is megérkezett a nyugati világ és a serpák élete megváltozott. Megjelentek az iskolák, kórházak, orvosi rendelők, a postai szolgáltatás, a légi közlekedés és a telekommunikációs szolgáltatások. A félnomád állattenyésztő és kereskedő serpák közül egyre többen fordultak a turizmus, a túravezetés világa felé.

A klán

A serpák a rhu szót használják a klánra. Ahogy a testnek a csont, úgy a serpa társadalomnak a klán-rendszer jelenti a tartóoszlopot, a struktúrát. Bár a serpák 21 klánnevet tartanak számon, valójában a négy vezető klán mellett nyolc további klánba sorolják magukat. Soluban a falvak egyben egy-egy klán otthonai is, míg a Khumbu régióban a falvak klánösszetétele vegyes.

A serpák hite szerint a gyermek az anyja vérét (tahk) és az apja csontját (rhuwak) örökli, így a klán tagság apai ágon öröklődik. A lánygyermek mindaddig apja klánjába tartozik, amíg férjhez nem megy. A klán tagok egymást testvéreknek nevezik. A házasodási rendszerben a klán különösen fontos szerepet tölt be. A serpa klán exogám, vagyis a szexuális kapcsolat és a házasság klántagok között tiltott, mindenki a klánján kívülről köteles házasodni. Minden klánnak megvan a maga főistene, aki általában egy hegyben vagy természeti képződményben ölt alakot. Ilyen isten például a Gokyo-tó, a Tawoche és a Lhotse.

A társadalom alapegysége, a család

A serpa társadalom alapegységét az elemi család adja, ami a házaspárból és velük élő, nem házas gyermekeikből áll. Bár külön háztartásban élnek, a nagycsalád, a klán és a közösség is fontos szerepet játszik mindennapjaikban.

A házasság – hagyományosan – a két szülőpár közti megállapodáson nyugszik, de általában figyelembe veszik a gyermekek kívánságát is. Az udvarlás és a házasság hosszú folyamat, három fontos szertartás is kötődik hozzá. Nem ritka az éveken át elhúzódó jegyesség sem. Az első szertartás maga az eljegyzés a sodene. Ezt megtarthatják tinédzserkorban vagy akár később is. A második a dem-chang a „kötődés”, amikor a pár már félig házasságban él, de mindkét fél továbbra is a szüleivel lakik. A második szertartás után születő gyermekek törvényes utódnak számítanak és ha közben a pár felbontja az eljegyzést, akkor a gyermekek után „tartásdíjat” kell fizetni. A házasság a nama tituo vagy gyen-kutop szertartással válik véglegessé, a férj ekkor költözteti feleségét a közös otthonba. A feleség hozományt visz magával, ami állhat szarvasmarhából, ékszerből, ruházatból, földből vagy háztartási eszközökből, a férj pedig általában ingatlant visz a házasságba. A szokás úgy diktálja, hogy a legkisebb fiú kötelessége gondoskodni a szülőkről, cserébe ő örökli a családi házat.

A hagyományos poligámia (többnejűség) és poliandria (két-három fiútestvér osztozik a feleségen) már azelőtt is sokat veszített népszerűségéből, mielőtt betiltották volna. A többnejűségnek és a többférjűségnek általában gazdasági indoka volt, a földek felaprózódása ellen vagy a gyermektelen házasságok elkerülésének érdekében alkalmazták. A háztartásban a két fél egyenlő, a nők és a férfiak gyakran ugyanazokat a munkákat végzik. Az olyan háztartásokban, ahol a férj munkája miatt hosszú hónapokat van távol, a feleség hozza meg a pénzügyi döntéseket, ő felel a családi gazdálkodásért.

A születés fontos esemény, bár a terhességről nem sokat beszélnek és a szülésről is csak napokkal később, a névadási szertartáson értesül hivatalosan a közösség. Sok serpa viseli a hét azon napjának nevét, amelyen született: a Dawa (hétfő), a Mingma (kedd), a Lhakpa (szerda), a Phurba (csütörtök), a Passang (péntek), a Pemba (szombat) és a Nima (vasárnap) a leggyakoribb serpa nevek.

A végső életfordulóhoz, a halálhoz is számos ceremónia kötődik. Az elhunyt testét a falun kívül hamvasztják el. A Végtelen Fénybe vezető 49 napos útját szertartásokkal kísérik végig. A hamvasztás helyszínét az elhunyt horoszkópja alapján választják ki a falu körül fekvő négy helyszín közül. A hegymászó-expedíciók megjelenése óta a halál új arcot öltött a Khumbu régióban. A balesetek miatt egyre több az özvegy a falvakban, így lényegesen több a férj nélkül élő asszony, mint a házasuló korban lévő férfi.

Copyright © 2018 Szöveg: Parrag Krisztina, Fotók: Vörös Tamás Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos. Források: Jefferies, Margaret (1991): Mount Everest National Park, Sagarmatha, Mother of the Universe