Nepál, Tibet, Bhután kalandtúra – 3. rész: Lhásza szíve
Ma egész nap Lhászában voltunk. Neve tibetiül nagyjából azt jelenti, hogy Buddha földje. Reggeli után a valamikori óvárosba a Barkorba indultunk. Kereskedőváros révén ez volt az ország gazdasági központja, és minden jelentős kereskedelmi tevékenység itt folyt. Területe talán három négyzetkilométernyi lehetett. Még az 1980-as években is körülbelül csak tizennyolcezren éltek itt. Mára a településen az erőteljes Kínai terjeszkedés következtében a lakosság létszáma négyszázezer fölé nőtt. Annak idején a Potala Palota nem tartozott a városhoz, a Barkortól, a városközponttól kb. két kilométernyire volt. A környező területeken mára gombamód nőttek ki a földből a húszemeletes betonházak.
A Barkor központja a Jokang Kolostor. Ezt még a Tibetet először egységesítő elő király, Szongcen Gampó építtette a VII. században, egy tó helyére, és ez volt az egyetlen, amit a kulturális forradalom hevületében nem romboltak le. Azért, hogy szomszédjaival békében élhessen egy kínai és egy nepáli hercegnőt is feleségül vett az ország vezetője. Ezt az épületet a nepáli feleség tiszteletére emeltette úgy, hogy bejárata az ő hazája felé nézzen.
Központi szentélyében azt a nászajándékba kapott Buddha szobrot helyezték el, amit még nyolc éves korában mintáztak a Sakjamuniról. Ez a legrégebbi Buddha ábrázolás. Természetesen innen nem messze a kínai feleségnek is épített egy hasonló szentélyt, természetesen keleti tájolással, amiben a második legrégebbi szobrot helyezték el, amely tizenkét évesen ábrázolja Buddhát.
A Barkorban, a kolostor körül zarándokút vezet, ahol folyamatosan járják korájukat a hívők. A színes forgatag megállíthatatlanul hömpölyög. Egyesek imamalmokat pörgetve, vagy malát morzsolgatva haladnak az óramutató járásával megegyező irányba, mások egy jóval megerőltetőbb módon imádkoznak. Két tenyerüket összeérintve először a homlokuk fölött érintik meg a fejüket, másodszor a szájukon, harmadszor pedig a mellkasuk következik, hogy a gondolataik, a szavaik és a szívük is tiszta legyen. Azután lehasalnak, kezüket előre nyújtják, majd fölállnak, mennek négy lépést, és kezdik elölről. Az ő áldozatuk nyilván többet ér. Sokan ezt a szertartást összekötött térdekkel a Jokang bejárata előtt végzik.
Maga a templom fa szerkezetű, aranyozott tetejű épület, belső udvarral. A belső teret szinte kitölti Padmaszambhava és az Eljövendő Buddha (Majtreja) hatalmas szobra. A falakat festmények díszítik, az oldalsó fülkék tele vannak szobrokkal, a legfontosabban pedig ott az említett fiatalkori Buddha. A faggyúmécsesek szaga betölti a teret. A hívők kis edényekben hozzák az utánpótlást, és kanalakkal teszik a mécsesekbe a tűz táplálására. Ennek következtében minden ragad és csúszik egyszerre. Ma már van elektromos világítás, de régebben csak a mécsesek adták a fényt, emiatt a felületek erősen befeketedtek, a falfestmények nehezen kivehetők.
Délután a Potala Palotát látogattuk meg. Itteni nevén a Diu Tundzent, ami Buddha Hegyét jelenti. Egy 140 méteres hegyre épült, ami a Lhásza folyó völgyének közepéből emelkedik ki. A tizenhárom emeletes épületet helyén már a VII. században épület állt egy barlang fölött, ahol az első király Guru Rimpoche meditált. A mai palotát az 1640-es években kezdték építeni, amikortól az 5. Dalai Láma megszerezte a világi hatalmat. Ez úgy történt, hogy Kínába látogatva rávette az uralkodót, hogy a gyerekeket taníttassák, a nagyszerű ötletért cserébe pedig átruházta rá Tibet irányítását. Elődei a tegnap meglátogatott Dropung kolostorban éltek, és ott emelték emléksztúpáikat is. A 150*250 méteres alapterületű épületkomplexumnak ezer helysége van, amiből húsz látogatható. Ez igazából adminisztrációs központként üzemelt, és ez volt a Dalai Láma téli lakhelye. A nyári lak az innen nem messze található Norbulingka Kolostor volt. A Potala két részre tagolódik, a fehér épületek az irodákat foglalják magukba, kőfalúak, és fehérre meszeltek. A vörös épületrészek 30 cm vastag vesszőréteggel borítottak, és a szakrális hegységeket, valamint a lámák lakhelyét foglalják magukban.
Megnéztük a 13. Dalai Láma által használt tróntermet, pihenőszobát és tanulóhelységet. Külön termek voltak az 5. és 6. Dalai Láma sírhelyeként. A sztúpa szerű alkotások tartalmazzák a hamvasztás utáni maradványaikat. Féltonnányi aranyat használtak elkészítésükhöz, ami az idők folyamán kicsit megfogyatkozott, méghozzá az egerek miatt. A mécsesek kicsöpögő faggyúját rágcsálták, miközben véletlenül az aranyborításból is fogyasztottak. A közös meditációk terméből nyíltak azok a kamrák, amelyekben a régi tanítók és a további Dalai Lámák díszesen elkészített emléksztúpáit és szobrait helyezték el.
Délután visszamentem a Barkorba és a tömeggel sodortatva magam, háromszor végigjártam a korát. Furcsa volt, hogy lépten-nyomon csomagvizsgálatot tartottak, félve a szerzetesek önfelgyújtó demonstrációjától. Éppen ezért mindenkitől elvették a tűzgyújtó eszközöket, és a gyúlékony anyagokat.
Vacsora után visszagyalogoltam a Potalához, és ott is végig jártam a korát. Csoda volt nézni azt a sok kedves arcot, akik a jobb élet reményében hozzák meg ezt az áldozatot.
Copyright © 2019 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.