2022. 02. 17.

Az olaj világpiaci áráról szóló hírek mindig az első helyen szerepelnek a híradók műsorán. Jogosan, hiszen Európában minden második emberre jut egy autó, az általunk megvásárolt  termékek árának közel ötven százalékát pedig közúti  árufuvarozás teszi ki. Így az üzemanyag ára minden európai polgár jólétét érintő probléma.

Az olaj világpiaci áráról szóló hírek mindig az első helyen szerepelnek a híradók műsorán. Jogosan, hiszen Európában minden második emberre jut egy autó, az általunk megvásárolt  termékek árának közel ötven százalékát pedig közúti  árufuvarozás teszi ki. Így az üzemanyag ára minden európai polgár jólétét érintő probléma.

Arról viszont szinte soha nem lehet hallani, hogy élnek ezen a bolygón – még ha nagyon távol is a mi kontinensünktől – olyan emberek, akiknek az olaj valójában az életet jelenti. Pontosabban az életüket veszélyezteti.

Az 1900-as évek elején egy antropológus térképet készített az Amazonas medencéjében élő indián törzsekről. Akkoriban a számuk megközelítette az ötszázat. Ma alig ötven őslakos törzs él ugyanezen a területen. Sokan meghaltak közülük a törzsi háborúkban, azonban a dárdával és fúvócsövekkel egymás ellen harcoló őslakosság száma az 1970-es években kezdett drasztikusan csökkenni. Amikor felfedezték, hogy Amazónia földje óriási olajmezőket rejt és az olajtársaságok a helyi kormányok segítségével szó szerint elkezdték irtani az indián őslakosságot. Ez volt a legegyszerűbb módja földjeik megszerzésének.

Az emberirtás nem a múltba vesző régi történet. Néhány éve egy olajtársaság emberei a Peru területén élő egyik Shuar indián közösségtől azzal az ígérettel vették meg nyersolajjal teli földjeiket, hogy cserébe munkát adnak nekik a felépülő olajfúró tornyokon. Miután felépült a monstrum, az indiánok munkára jelentkeztek a telepen, a társaság emberei viszont arra hivatkozva, hogy semmihez nem értenek, elzavarták őket. A Shuarok – az ellenségeik fejét zanzásító harcos törzs – akik joggal érezték becsapva magukat, a perui kormányhoz fordultak jogorvoslatért. A kormány cserébe katonákat küldött, hogy kordában tartsa a lázadó törzset. Ekkor ahhoz az eszközhöz fordultak, amire az elmúlt ezer évben szükségük volt a túléléshez. Hagyományos fegyvereikkel, fúvócsöveikkel vadászták le a katonákat az esőerdő mélyén. Negyvenhárom fehér embert öltek meg. A kormány persze nem hagyta annyiban a történetet, megtorlásul több száz kiképzett dzsungelharcost küldött a Shuar közösség ellen, akik gépfegyverekkel gyilkolták le a teljes falut, közel háromszáz embert.

Néhány hónappal később, a Shuar federáció elnökének az ajánlásával kezemben érkeztem meg az egyik amazóniai közösséghez. A falu bejáratánál azonban nem jutottam tovább, mert helyi vezetőm hosszas magyarázkodás során sem volt képes meggyőzni az egyetlen indiánt aki előmerészkedett, hogy ez az európai nő egy ártatlan turista, nem az olajtársaság embere. Az öregasszony megvetően nézett rám és annyit mondott: „Fehér ember, rossz ember!”

Azonban nem minden indián közösség ennyire ellenséges. Az ecuadori esőerdő mélyén, a Yasuni Nemzeti Park területén él egy maroknyi indián, a Huoarani törzs. Negyven évvel ezelőtt még harmincezren voltak, ma alig háromezren. Történetük hasonló a többi amazóniai indián közösségéhez. Az ő földjük alatt is találtak olajat 1976-ban, az ecuadori kormány a nemzeti park területét a felére csökkentette, a földeket eladta az egyik olajtársaságnak, az indiánok pedig hirtelen kezdtek az erdőből eltűnni.

A Huoaranik (varanik) ma is a „kőkorszakban” élnek. Bolygónkat egy hatalmas, lapos körnek képzelik el, melynek belsejében semmi más nincs, csak a dzsungel. Az erdő rengetegét csak a folyók szelik át, melyeket a kör alakú világ körül áramló hatalmas víz mozgat. Az idő sem létezik számukra, nincs születésnapjuk, karácsony pedig akkor, ha ajándékaival megérkezik falujukba a misszionárius. Egyetlen ruházatuk az ágyékukon viselt Komi, a vad pamutszálakból font zsineg, ami az energiát és erőt jelképezi számukra és nélküle meztelennek érzik magukat.

A Wao emberek – ahogy magukat nevezik – arról híresek a bennszülött törzsek körében, hogy senki nem ismeri jobban náluk Amazónia növény- és állatvilágát. Az erdő az éléskamrájuk. Kézzel halásznak,  gyümölcsöket és magvakat gyűjtögetnek. Legendásan jó vadászok, lándzsáikkal és fúvócsöveikkel zaj nélkül ejtik el a majmokat, pekari disznókat és madarakat.

Vadászterületük azonban annyira lecsökkent, hogy már nem tartja el a háromezer fős közösséget sem. Ráadásul megmaradt földjeik is veszélyben vannak. Az … olajtársaság mérnökei méréseket végeztek a megmaradt területeiken. Becslésük szerint a föld 110 millió gallon még mindig nyers olajat rejt.

A Huaorani harcosoktól évszázadokon keresztül rettegettet a dzsungel. Mielőtt kapcsolatba kerültek a „civilizációval”, dárdáikkal sikeresen védték meg az ősi területüket a behatolók ellen. Dárdákkal azonban nem lehet harcolni a gépfegyverek ellen ezért új utat kellett találniuk az erdő, az Ome védelmére. A Huoaranik nem akarják feladni ősi életmódjukat, ezért megállapodtak az ecuadori kormánnyal, hogy kifizetik a saját földjük alatt rejlő olajat saját kormányuknak. A pénz összegyűjtésének egyetlen módját a turisták fogadásban látták. Ennek köszönhető, hogy  találkozhattam ezzel a gyermeki boldogságban élő közösséggel.

A Bomeno közösség befogadott. Engem, a fehér embert. Kemperi, az öreg sámán nagyapám lett nagyapám helyett. Penti a falu vezetője minden alkalommal kenuba száll családjával és három napot utazik a folyón ha megtudja, hogy a „közelben” vagyok. Valahogyan mindig megtudja.

Az idők változnak, de a legtöbb Huoarani még mindig az erdő mélyére húzódva él, összhangban életük forrásával. A Tagaeri közösség továbbra is ellenáll, minden kapcsolatot elutasít az idegenekkel. Nem csak a betolakodó olajtársaságokkal, telepesekkel és illegális favágókkal. Területükön utazásunk alatt mi is gyorsan és csendesen próbálunk átsuhanni a kenukkal.

Az indiánokat olyan elkötelezett emberek védelmébe vette mint Sting, az énekes és Pete Oxford biológus, akinek egy quito-i könyvesboltban véletlenül a kezembe akadt fotóalbumából szerettem bele én is a Wao emberekben. Három közösség összefogott és megszervezte az Ome Gompote Kiwigimoni Huaorani (Mi Megvédjük a Mi Huaorani Területünket) közösséget. Az Amazónia mélyére vezető Pachamama expedíciónk ennek az egyedülálló helyi természetvédelmi kezdeményezésnek a része.

Szerző: Tátrai Bernadett