Kalandtúra Tűzföldtől Patagóniáig – 2. rész: Hajókirándulás a Beagle-csatornán
Ma a Beagle-csatornára hajóztunk ki, hogy onnan is megnézzük a vidéket. A közel 240 km hosszú Beagle-csatorna a legnagyobb szigetet választja el a környező, kisebb szigetektől Tűzföld szigetvilágban. A csatornát ugyanúgy, mint a Isla Grande de Tierra del Fuegot, a keleti részén átvágja a Chile és Argentína között 1984-ben kijelölt határ. A csatorna nyugati része Chile fennhatósága alá tartozik, a keleti részen pedig a csatorna közepe a választóvonal. A csatorna keleti végétől nem messze találhatók a Falkland–szigetek, amiknek birtoklásáért az angolokkal háborúztak.
A csatornát az angol HMS Beagle hajóról nevezték el, amely 1826 és 1830 között térképezte fel Dél-Amerika keleti partvonalát. Leghíresebb utasával, Charles Darwinnal. A Beagle-csatorna hajózható, de az északra található a Magellán-szoros egyrészt rövidebb utat jelen a kontinens megkerülésekor, másrészt jelentősen szélesebb és biztonságosabb. A délebbre található Drake-átjáró is jobb vízi út, annak ellenére, hogy hatalmasak a hullámok és jéghegyek is előfordulhatnak.
A csatornától délebbre már csak azok mennek, akiknek az Antarktisz a célja. Mivel számomra is ez a végső határ, még egy pár gondolat arról, mi van még egy kicsit lejjebb. Kisebb szigetek sora, amelyeknek a legdélibb pontja a Horn-fok. Az attól délre, egészen a 650 km-re található Antarktiszig elnyúló tengerrészt hívják Drake-átjárónak.
Mi keleti irányba hajóztunk a csatornában. Ahogy távolodtunk a parttól, lassan kezdtek kibontakozni az Ushuaia fölé tornyosuló, hósipkás hegyek. A mogorva felhőkön kezdett átsütni a Nap, ahogy egyre magasabbra emelkedett. A csatorna mélykék vizén haladva jól érzékelhettük, milyen nehéz lehet itt hajózni főleg vitorlással, mert elég sok kisebb szigetet kellett kerülgetni. De ami átok egy hajónak, az áldás az élővilág számára. A vízből kiálló szirteken nem csupán világítótornyot, hanem madarak tömegeit is lehetett látni. Hangos csiviteléssel kommunikáltak, veszekedtek kicsit a helyekért, vagy csak melegedtek az egyre erősödő napsütésben. A lábuk alatt fehérlő guanóréteg bizonyította, hogy halak is szép számban élnek a tengerben. A csérek külön kolóniát alkottak, de a kormoránok és a sirályok keveredtek.
Némelyik szirtre oroszlánfókák másztak föl. A legmagasabb ponton természetesen az uralkodó hím foglalt helyet, hogy szemmel tarthassa félve őrzött háremét. Óriási, háromméteres testét gyönyörűen csillogó, őzbarna szőr borította. Hátát ívbe hajlítva emelte fejét még magasabbra, és a legkisebb gyanús mozdulatra kitátotta a száját, a fogait villogtatta, és öblösen ordított. Láttuk, ahogy egy fiatalabb hím közeledett. Mivel nem rettent meg az erőfitogtatástól, a vezérhím tettlegességre ragadtatta magát, és egyszerűen a vízbe taszította ellenfelét, amit egy üvöltéssel nyugtázott.
Kihajóztunk egészen a szoros keleti végén levő kiöblösödésig egy nagyobb, laposabb, kavicsfövenyes partú szigethez, amin pingvinek éltek. A legjellegzetesebb a csak ezen a vidéken élő Magellán pingvin, ami nem egészen félméteres, fekete és a szemei körül lefelé futó két ezüst sáv ékesíti. Volt köztük néhány 90 cm-es Királypingvin is. Koromfekete hátuk és fehér mellük már eleve előkelővé tette őket, de narancssárga lábukkal, csőrükkel, „fülükkel” és nyakukkal igazán pompásan festettek.
A parttól távolabbról, néha a párjuk csőréhez ütögetve a sajátjukat, méltóságteljesen tekintettek le az alattuk fegyelmezetlenkedő Magellán pingvinekre, amelyek hangosan csipogva totyogtak. Némelyikük beugrott a tengerbe úszni egyet, megint mások perlekedtek a szomszédjukkal. Az idei csibék már akkorák voltak, mint a felnőttek, csak tollazatuk még többnyire barna volt. Volt, amelyik már vedlett, és rongyos ruhája helyenként feketéllett. Feketén bújnak ki a tojásból, 1 hónaposan bebarnulnak, és 8 hónaposan felveszik a felnőtt színüket. 6 évesen serdülnek, eddig a „fülük” piros, és amikor ivaréretté válnak, akkor lesz sárga-narancs.
A visszafelé vezető úton arra lettünk figyelmesek, hogy vízpára tör föl mellettünk. Pillanatokon belül óriási tömeg bukkant föl a tengerből. Egyre magasabbra emelkedett, nagyjából 10 méterre. Ahogy emelkedett, ömlött róla a víz, a felülete bordássá vált, és megjelent két uszony. Óriási csattanással visszazuhant a vízbe, amit szinte kettévágva hatalmas hullámokat keltett. Ekkorra fogtuk föl, hogy egy Humpbac Whale (púposbálna) piruettjét láttuk. Feszülten figyeltünk, és nemhiába, a produkciót még megismételte néhányszor. Úszott egy kicsit méltóságteljesen, alámerült, lendületet vett, és kiugrott ismét a vízből. A levegőben hanyatt fordult, és visszacsapódott. Határozottan úgy tűnt, hogy élvezte. Döbbenetes volt, hogy ez a huszonöt méteres, kamionnyi súlyú gigász vizitbalettet mutatott be. Ráadásul csak 100 méterre tőlünk. Nagyjából 10 percig szórakoztatott minket, aztán amilyen váratlanul megjelent, ugyanúgy, minden előjel nélkül eltűnt a mélyben.
Copyright © 2019 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor, Birtalan Csaba Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.