Kalandtúra Tűzföldtől Patagóniáig – 3. rész: Irány a Magellán-szoros!

Miután eljutottunk a világ legdélebbi városába, Ushuaia-ba, túráztunk a Tűzföld Nemzeti Park ösvényein és tettünk egy felejthetetlen hajókirándulás a Beagle-csatornán, ahol megismerkedtünk Tűzföld szigetvilágának változatos élővilágával, útnak indultunk következő állomásunk Patagónia felé...

3 nap után búcsút intettünk Ushuaiának, és észak felé indultunk a Tűzföld Nagy-szigetén. Először elkezdtünk felkapaszkodni az Andok legdélibb csúcsai között átvezető, 900 méter magas hágóra. Lélegzetelállító bércek, és délibükkös erdők kísérték utunkat.

A hágó másik oldalán Egy gyönyörű tó, a Lago Fagnano mellett haladtunk, amelynek vize a Chilei oldalon fekvő gleccserekből származik. A Selknam nép számára ez állandó élőhelynek számított. A szelek itt is rendkívül erősek, a vízfelületen most is tajtékos hullámokat űztek a partok felé. Partján féloldalasra nőtt fák mutatták az uralkodó szélirányt.

Az Atlanti-óceán partjához közeledve füves pusztává, pampává vált a táj, amelyen hatalmas guanako csordák legelészek. Ez a lámához hasonló állat a tevefélék családjába tartozik, szőre vöröse-barna, fehér foltos.

Aranyos sárga, félméteres fű hullámzott a szélfújásban. Most kezdtük csak igazán érzékelni, milyen is a hírhedt sarkvidéki szél ereje. Ha megálltunk, majdnem letépte a ruhánkat, ha utaztunk, rángatta a buszt, és ezt kitartóan, megállás nélkül csinálja az idők végezetéig. A sarkvidéki szélnek ez az alapjárata, ettől csak erősebben szokott fújni. A szárazabb területen a széllel természetesen a por is együtt jár, ami mindenhová behatol.

A Chilei határhoz közeledtünk. Tulajdonképpen egész reggeltől erre készültünk. Csomagok felcetlizése, dokumentumok kitöltése, dokumentumok másolása, és legnagyobb gond a csomagok tartalmának átnézése. Gyakorlatilag semmi nem lehetett nálunk, ami szerves anyag. Nem lehet élelmiszer, még egy csoki sem, Nem lehetett semmi, ami bőrből van. Még a bakancs miatt is izgultunk. Volt nálam néhány különlegesség, de mindet el kellett dobnom: gyönyörű Tűzföldi fadarabok, és néhány csomag Magellán bors. Eleinte próbáltam dugdosni, de befenyítettek darabonként 500 dollár büntetéssel, és közölték, hogy műszerekkel és kutyákkal vizsgálnak át, a csomagokat pedig egyenként kipakoltatják. Már út közben is több ellenőrzőponton haladtunk keresztül, ahol a papírjainkat ellenőrizték.

Az út határ előtti utolsó, 10 kilométeres szakaszán még az aszfalt is eltűnt. Ez is jelzi a két ország viszonyát. Ők sem szeretik egymást. Chile is megtámadott mindenkit, akit lehetett. Háborúzott Peruval a Guano-szigetekért, és némi sivatagért, Argentínával pedig a déli végekért.

A határátkelés végül is nem volt annyira vészes, de már mindegy, a kincseim nélkül utaztam tovább.

Ezután a Nagy-sziget ÉNy-i végébe, a Bahia-öböl partjára, egy királypingvin kolóniához indultunk. Az öböl tulajdonképpen a Magellán-szoros jókora kiöblösödése. Nagyon új keletű az itt élő pingvinek története. 2010-ben költözött ide az első 8 egyed, és azóta szépen gyarapodik a csapat.

Ma már 27 felnőtt, és 50 kölyök él itt. Régészeti leletek alapján tudjuk, hogy a Selknamok idején is fordultak elő, de állandó telepet nem alkottak. A 25 kg-os madarak 50 évig élnek, kétévente tojnak egy tojást, amit a szülők együtt nevelnek. Minden fióka felnevelése után új párt választanak. 10 méter mélységig merülnek haltáplálékukért, és percenként 300 métert képesek úszni.
Estére érkeztünk Cerro Sombreroba, a Magellán-szoros déli partján fekvő településre.

Tűzföld északi része kopár. Nagyon kopár. Középtájtól az Andok láncai kezdenek ellaposodni, a vidék dombos tájjá válik, a fölső rész pedig lapos, mint egy gyúródeszka. Már a dombságon is kevés a fa, a síkságon viszont nincs egy szál se. Véletlenül se. Mutatóba se. Nincs még bokor se, nincs egyszerűen semmi, csak fű. A legérdekesebb és egyben legszebb dolog, ami a földből kinő, az a gázkút. Éjjeli menedékhelyünk, Cerro Sombrero sem egy település, hanem egy gázkitermelő telep központja. Bádogházak, köves utak, terepjárók. Itt minden az ENAP társaságé. Sok lehetőség egyébként nincs másféle tevékenységre. A puszta, félsivatagos táj mindenre alkalmatlan, kizárólag birkatartásra lehet használni, de abból is csak egyet tud eltartani négyzetkilométerenként. Él itt egy angol bevándorló család, akik már 1890-től tartanak birkát 280.000 hektáron, 28.000 állattal. Azokat a tanyaszerű farmokat, ahol ilyen gazdálkodást folytatnak, estanciának hívják. Egy egyszerű, fehér ház, két gazdasági épület plusz egy óriási, kopár pusztaság.

Reggel viszonylagos szélcsend volt reggel, de sötét felhők borították be az eget. A színek kicsit ridegek voltak, lilás-kékes-szürke égbolt, hidegsárga fű, a nedvesebb részeken kékeszöld foltok. A fű többnyire csomókban nő, gyökerük és alsóbb szárrészük elszáradt. Ezt a vegetációtípust puna vegetációnak nevezik. A növények így jobban ellen tudnak állni a szél erejének és jobban vissza tudják tartani a nedvességet is.

Hamar megérkeztünk a Magellán-szoros partjára, amin komppal keltünk át. A szoros keleti részének legkeskenyebb pontjánál voltunk.

A V-alakú Magellán-szoros a Dél-Amerikai kontinens és a Tűzföldi szigetcsoport között húzódik mintegy 570 km hosszan. Legkeskenyebb pontján alig 2 kilométer széles. Keleten tágas öböllé nyílik, nyugati vége apró szigetek sokasága között vezet a Csendes-óceánhoz, összeköttetésben van a Beagle-csatornával is. A portugál Ferdinand Magellan, a spanyol király szolgálatában elsőként hajózott keresztül a szoroson 1520-ban, Föld körüli útja során. Mivel Magellán hajói november 1-jén, Mindenszentek napján érték el a szorost, a csatornát először Mindenszentek-szoros névre keresztelték. Később a hajós tiszteletére a spanyol király Magellán-szoros névre keresztelte át.

Ameddig a kompra várakoztunk, egy tűzföldi rókát láttunk meg. Ez inkább barnás színű volt, tekintete kutyaszerű, és a farka nem volt lompos.
A szoros nagyjából 4 kilométer széles volt, utunkat egy darabig ugrándozó, forgolódó, fekete-fehér delfinek kisérték.

A szoros északi oldalán már Patagóniában jártunk. A kicsit hullámosabb felszínű tájon már elszórtan megjelentek félméteres, gömbformájú bokrok, amik között nanduk csipegették táplálékukat, elsősorban rovarokat. A Nandu futómadár, a strucc rokona. Nagyjából egy méter magas, foltos, barnás tollazatú és kisebb csapatokban él.

Nemsokára Villa Tehuelches településre érkeztünk. Ezen a vidéken eredetileg az északról betelepülő Tehuelches (Tevelche) indiánok éltek, akiknek a gauchók, a ponchóba öltözött, svájcisapkaszerű fejfedőt viselő, lovas marhapásztorok elvették a földjeiket. Egészen az utóbbi időkig heves tüntetések folytak emiatt, mára viszont visszajuttattak nekik némi területet, és önrendelkezési jogot kaptak.

Ahogy tovább mentünk Puerto Natales irányába, a talaj hullámossága dombokká kezdett nőni, a pici bokrok nagyobbakká váltak, és megjelentek ismét a fák. Szélfútta, világos kérgű, csavarodott törzsű déli bükkök, amiknek ágairól szakálakként lógtak a kanadai zuzmók világoszöld fátylai. A néhány méter magas fák koronája nem zárt össze, köztük hullámzott az erős szélben a sárgás fű. Néhány vastagabb törzsű egyed kimagaslott a csoportból, és magányosan dacolt a viharos fuvallatokkal, mások már befejezték földi pályafutásukat, és a földre rogyva, szikár csontvázakként adták át magukat a természet megújító erejének.

Az út mentén végig drótkerítések húzódtak, mögöttük többezres birkanyájak legelésztek.

Puerto Natales egy kikötőváros az Ultima Esperanza–fjord (Utolsó Remény) partján. Az öböl neve arra utal, hogy aki a Csendes-óceán felől hajózott a szoroson keresztül, annak e hely elérése jelentette az utolsó reménysugarat az életben maradáshoz, ugyanis aki eljutott idáig, az túl volt a legnagyobb megpróbáltatásokon. Maga a város, pontosabban a kikötő a birkatartásnak köszönheti létét. A milliónyi birkát élve, vagy feldolgozva, itt rakhatták hajókra. A fjord túloldalán pedig már jól látszódtak a Torres del Paine erősen csipkézett, havas hegygerincei.

A városka jelképe a Miradon, amely mindössze 14.000 éve halt ki, medveszerű óriáslajhár volt, amelynek csontjait egy környékbeli barlangban találták meg. Patagónia egyébként is híres a sok őskövületéről. Rengeteg régen kihalt állat megkövült csontvázát találták meg, köztük nagyon sok dinoszauruszét.

Copyright © 2019 Szöveg: Pogonyi Tibor, Fotók: Pogonyi Tibor, Birtalan Csaba Minden jog fenntartva. A cikkben található minden kép és szöveg szerzői jogvédelem alatt áll, írásbeli engedély nélküli felhasználásuk, publikálásuk tilos.